Dávid Gábor: Segédlet a héber iratok kezeléséhez (Budapest, 2006)
A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓK RÖVID TÖRTÉNETE
A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓK RÖVID TÖRTÉNETE 1050 KÖRÜL már bizonyosan létezett Esztergomban zsidó közösség, zsinagóga és három hittudósból álló vallási törvényszék (bét din). 1092-ben Szent László király első törvénykönyvének két fejezete foglalkozik a zsidók helyzetével. A törvény megtiltotta, hogy a zsidók keresztény nőt vegyenek feleségül, keresztény szolgát tartsanak, valamint hogy keresztény ünnepnapokon dolgozzanak. Kálmán király törvényeiben megismételte a fenti tilalmakat, s ezt kiegészítette azzal, hogy a zsidók lakhatási jogát a püspöki székhelyekre korlátozta. Kálmán még megengedte, hogy zsidók is vásárolhassanak termőföldet, de azt csak nem keresztény emberekkel műveltethették meg. Mivel ebben az időszakban a zsidóság főként kölcsönügyletekkel és kereskedelemmel foglalkozott, a király szabályozta ezeket a szerződéseket is. Az Aranybulla (1222) eltiltóttá a zsidókat — és az izmaelitákat — az ország gazdasági életének vezető tisztségeitől. A tatárjárás után (1251-ben) a király privilégiumlevelet adott a Magyarországon élő zsidóknak, amelyben kimondta, hogy a zsidók a ״kamara szolgái”, ami azt jelentette, hogy a személyüket és tulajdonukat ért sérelem közvetlenül a királyi méltóságot sérti. A privilégiumban szavatolták a zsidók személyes biztonságát és szabad vallásgyakorlatát is. A várósi hatóságok zsidók feletti ítélkezésének jogát a király magának tartotta 9
