Dávid Gábor: Segédlet a héber iratok kezeléséhez (Budapest, 2006)
A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓK RÖVID TÖRTÉNETE
Nagymihályon 24 rabbi kilenc pontba szedve meghatározta azokat az istentiszteleti követelményeket, amelyek áthágása szemükben a zsidósággal való szakítást jelentette. Az első pont, amely megtiltotta, hogy a rabbi a zsinagógában ״idegen”, azaz nem jiddis nyelven megszólaljon, s hogy az ilyen szónoklatnak helyet adó zsinagógába hithű zsidó belépjen, az asszimilációt is elutasította. A kiegyezés évében megszületett a régen várt emancipációs törvény is. Az alig pár sorból álló törvény két fontos dolgot tartalmazott: vallásként határozta meg a zsidóságot az addigi nemzetiségi típusú megítéléssei szemben. Ezért szerepelt a szövegben az ״izraelita” kifejezés az addigi ״zsidó” helyett. A törvény nem a zsidók összességének, mint vallási testületnek adott jogokat, hanem az izraelita vallású egyének számára adott polgári jogokat. Ekkor az izraelita felekezet még nem volt azonos jogú a többi — bevett — felekezetiek aminek megoldására csak a század végén került sor. Báró Eötvös József kultuszminiszternek szándékában állt a közösségi jogok megadása, de ehhez a kormányzat igényelte, hogy a zsidó szervezeti felépítést, áttekinthető, világos szervezeti felépítést kapjon. (Eddig önálló hitközségek voltak a rabbik felügyelete alatt, a rabbi szava volt döntő vallási, de a hétköznapi életet érintő kérdésekben is. Az egyes hitközségek, rabbik között nem volt alá- és fölérendeltségi viszony, s a sok kis hitközség az államhatalommal egyenként állt kapcsolatban.) E célból összehívta az országos zsidókongresszust, amelynek feladata lett volna meghatározni a hitközségek és a felekezet országos szintű szervezetének, belső fölépítésének meghatározása. Ily módon a zsidóság saját ügyeiről önmaga dönthetett volna, az állam pedig csak a legfelső vezetőkkel érintkezett és tárgyalt volna. Az események alakulása az ortodoxia ellenálláséba ütközött. Ők az újítókat már nem tartották zsidóknak, nem ismerték el semmiféle országos szervezet létrehozásának jogosultságát, s hallani sem akartak arról, hogy az államnak vallási ügyekben bármi befolyása vagy döntési joga legyen. Az 1868/1869 telén megtartott izraelita egyetemes gyűlés kudarccal végződött. A vallási újításokat bevezető, asszimilációra inkább hajlamos 20
