Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 2011)

VI. Az iparosképzés sikerei (1891-1904)

művével szerepel, Kozma-síremlék pályázatnál a két első díjat Kallós Ede és Margó Ede szobrászok nyerték el, Weisz Gyula művésznő­­vendék a párisi kiállításon tartott pályázaton pályadíjat nyert. Margó Edéről annyit, hogy budapesti születésű és Strobl mester iskolájában képezte ki magát. Híres műve a szegedi Dankó Pista szobor, a nagy­­váradi Szacsvay és Szigligeti és néhány Kossuth szobor. A kassai Rá­­kóczi síremlék pályázaton második díjat nyert. Még megemlítendő, hogy az Erzsébet királyné emlékére létesített 5000 korona ösztöndíj alapítvány kamatait Barta Ernő dekoratív festőnek adták, ki ekkor Münchenben kitűnő sikerrel folytatta tanulmányait. A megalakult hölgybizottság programja megállapítatott. Az elnöki beszéd szerint: ez a tanoncotthon háztartása feletti felügyelet a női szív szeretete az otthonban, egyesületi propaganda és a kézműves­­képzésnek a leánynevelés terére való átvitele. Tenczer Pál a hölgybi­­zottság életre hívója ezt úttörésnek minősítette, ama meggyőződését nyilvánítva, hogy más egyletekben is meg fogják valósítani. Az alakú­­ló ülés csak 1899 végén volt. Az első hölgybizottság tagjai: Auer Róbertáné, domonyi Brüll Miksáné, dr. Dálnoki Béláné, Deutsch Arturné, Deutsch Lajosné, maróthi Fürst jakabné, Hartenstein Zsigmondné, Herczog Péterné, Leitersdorfer Lipótné, dr. Neumann Árminné, özv. Reinitz Józsefné és Weisz Manfrédné. A bizottság első elnöke: esetei Herczog Péterné, alelnöke maróthi Fürst Jakabané. Az első chanukai ünnepéllyel kapcsolatos uzsonnát már a hölgybizottság rendezi. Ez évben a kézműves növendékek száma 500 és 140 új növendék vétetett fel. Eme jelentős haladást nagy megmozdulások kísérik. A propaganda bizottság Adler Lajos buzgó vezetése mellett 6 szakaszba foglalta a különböző intézkedéseket. A választmányi tagok minden ülésen je­­lentést tesznek tagszerzésük eredményéről és különösen kitűnik Spitzer D.H. nagy buzgalmával. A vidékről is támogatják ezen akciót, így Sternthal Salamon, a temesvári Izr. hitközség elnökének nagysze­­rű tevékenységéről érkezik hír, ki alapítványokat és adományokat gyűjtött és 154 rendes tagot szerzett, ezt eképpen indokolva: ״A ha- Zai zsidóság díszére és büszkeségére váló működésének hálás elismerése je­­léül. ” — jelentősebb felajánlások is történtek. így Hellsinger Gedeon, Zwack József, és esetei Herczog Péterné 500—500 frt., Leitersdorfer Lipót 1000 frt.-t adományozott. Az egyesület háláját fejezi ki azzal, 69

Next

/
Thumbnails
Contents