Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 2011)
VI. Az iparosképzés sikerei (1891-1904)
A recepció hatása nyilvánul meg elnöknek november 12.-én tartott beszédében, amidőn ezt mondja: ״ A vélemények teljesen megegyeznek arra nézve, hogy a^on sötét áramlatokkal szemben, melyek a nyugati orszagokban a társadalmi béke ellen törnek s azon vádakkal szemben, melyek a zsidóság kereseti tevékenységének egyoldalúsága ellen felhangzanak, az immár recipiált magyar zsidóság körében ezen egyesületnek nem lehet sürgősebb, nem lehet magasytosabb feladata, mint azon törekvés, mely a Zsidóság produktív munkásságát a mezőgazdasági foglalkozásokra, a földművelésre is irányítani óhajtja. ” És bejelenti, hogy a létesítendő új intézmény céljára Lőwy Mór 1000 forintot ajánlott fel, azon kijelentéssel, hogy a hazafias nagy célt az összes zsidó nagy birtokosok támogatni fogják. A legközelebbi közgyűlésen pedig így nyilatkozik: ״Eddig csak is kézmű- egylet voltunk, de hogy feladatunknak teljesen megfeleljünk, ezentúl mint földművelési egyletnek is kell folytatni munkásságunkat. És legyenek bár a nehézségek, melyekkel itt megküzdenünk kell, még oly nagyok, él bennem a meggyőződés és a tántoríthatatlan remény, hogy erős akarattal, lankadatlan buzgalommal és azon páratlan áldozatkészséggel, amely hitsorsosaimnak kiváló jellemvonását képez}, eKPn ne־ hézségeket is le fogjuk küzdeni és valamint a múltban az ipar terén neveltünk e hazának becsületes hazafias munkásokat, úgy a jövőben fogunk neki szolgáltatni edzett földművelőket, kik a hazaszeretettel szívükben, a Zsidó vallás malaszjjaival lelkűkben, ekevassal a kezükben fogják termékenyíteni azon földet, amelyen kívül számukra nincs hely, amely bennünkét is ápol és majdan sírunk lesz es eltakarni fog. ” Meg kell még emlékeznünk ez évek néhány veszteségéről. így megyeri Krausz Mayer tiszteletbeli tagról, ki a Pollák Márk és Babetta alapítvány gondnoka volt, Bloch Mórról, ki 21 éven át volt elöljárója az egyletnek és mint pénztáros teljesített önzetlenül munkát. És kegyelettel emlékezett meg az egylet báró Hirsch Mór nagy emberbarát elhunytáról, kiben az egyesület törekvéseinek nagylelkű pártfogóját és nagynevű dísztagját gyászolta. Az 1896. évet a millenniumi kiállítás uralja. Az egyesület már előzőleg is igyekezett minden nemzeti ügybe bekapcsolódni, így két év előtt gyűjtést rendezett a Baross szobor javára. A kiállításon való részvétel előkészítésére bizottságot delegál, melynek tagjai: Auer Róbért, Breitner L. Zsigmond, Feiwel Lipót, Kramer Samu, Lemberger Mór és Neuschloss Marcel. A költségek fedezésére 500 frt. hitelt bocsátott a bizottság rendelkezésére. Az egyesület az emberbaráti inté65