Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 2011)

III. Küzdelmek és eredmények (1850-1867)

A rajziskolát megfelelőbben helyezték el a Szerecsen utcában lévő Schőn-házban. Ez intézmény a következő években is fontos szerepet töltött be. A titkárrá választott Mandl Salamon egy közleményben kifejti az egylet, illetőleg az igazgató-választmánynak céljait. Ezek: a rajziskola bővítése, továbbá ״külön tanoda alapítása, összekapcsolva könyvtárral, olvasó és társalgási teremmel, hol népszerű előadások, felolvasások, az ipar és földművelés elméleti, alap és segéd tanszaki köréhői tartanának, a ta­­noncok buzdítása, jutalmak kiosztása, iparkészítmények kiállítása által; ösztöndíjakban részeltetése felsőbb gazdasági tanintézetet látogató oly if­­jaknak, kik szegény voltuk mellett szorgalmas, dicséretes magaviselet és haladás által arra érdemeseknek találtatnak; segélyezése azon ifaknak, kik művészeti, vagy tudományos kiképzésre alkalmas mesterségben, - mint képfaragó, kőnyomdász; gépész s^■ ־־ magasabb kifejlődésre hajlamot és tehetséget tanúsítanak. ” Az Alliance Israelite Universelle Párisból megkeresést intézett az egylethez, hogy szerbiai zsidó fiúkat képeztessen ki nehéziparra, te­­kintettel az ottani zsidóság szomorú helyzetére. Az egylet 3 fiú kiké­­peztetésére vállalkozott. így érkezik el az egylet létének első negyedszázadához, mely határ­­kő a magyar zsidóság összességére is korszakalkotó. 1867 a törvé­­nyes egyenjogúsítás éve. Érthetően az egyletnél is a reménység lett úrrá a szívekben. Megszűntek a nehézségek a műhelyi elhelyezkedés­­nél, szerződés és felszabadulásnál. Mesterré válnak a felszabadult se­­gédek és nevelői az újabb generációnak, élő példái a munkával való boldogulásnak. Érthető, hogy Weisz M.A. elnök mindenekelőtt az alapszabályok módosítására tett előterjesztést. És a felszabadulás fel­­emelő érzése késztette az egyletet arra, hogy az átszervezett Orszá­­gos Magyar Iparegyesület alapító tagjai sorába lépjen, mely főfelada­­tának tekintette az iparosoktatás megszervezését. Az iparegyesület a következő levéllel válaszolt a bekapcsolódásra: 319״/igt.867 Sz■ A földművelést és kézműveket terjesztő pesti izraelita egylet Tekintetes Elnökségének Vesten. Tekintetes Elnökségi Az országos magyar Iparegyesület őszinte örömmelfogadta a t. Egylet igazgatóságának f. évi m.hó 18-án ide beérkezett átiratát, melyben arról 37

Next

/
Thumbnails
Contents