Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 2011)
A MIKÉFE - ahol éltem
haláluk után több üvegházat róluk neveztek el. A legnagyobb üvegház így lett Klein-ház, a társelnöknő emlékére.) Apám szinte alázattal respektálta őket és döntéseiket, — de ha vitára került sor, egyikük sem felejtette el, hogy a dísznövénytermesztésnek és értékesítésnek ő a szakembere. 1911-ben, 14 évesen került tanulónak a MIKEFE-re, aztán ott lett kertészsegéd, 1924-től főkertész. Nagyrészt az ő munkáján múlott, hogy a két MIKEFE-intézmény viszonyában megválósul-e valamikor Klein Gyuláné ״végső célja”, miszerint a kertésztelep tartsa el a tanoncotthont. Ehhez meg az kellett, hogy ő tartson réspektet, szigorú fegyelmet az egész kertészetben. Szigorú volt önmagához és a családjához is. A munkaszerződése szerint természetbeni járandóságai közé tartozott a ״saját háztartásahoz szükséges burgonya és zöldség”, ezért amikor nyaranta néhány napót nálunk töltött egy-egy rokon, apám rögtön befizette az elfőgyasztott többlet-zöldség árát... Ugyanúgy időnként a gyümölcsét is, mert tudta, többnyire anyámmal együtt nemcsak sétálunk — levegőzünk (pedig még azt is tiltotta volna!) a házunktól 100-150 méterre kezdődő gyümölcsösben. Ez a néhány holdas terület, a korai cseresznyétől a késői őszibarackig minden hazai gyümölcsféle legjobb fajtáival, gyakorlati tananyag volt a növendékeknek, — és érés idején ellenállhatatlan kísértés az ottjáróknak. A harmincas—negyvenes évek fordulóján a felszínen — számomra főleg az ablakból vagy a kertből nézve - derűsebb, érdekesebb lett a telep élete. Ekkor jöttek nagyobb számban nem az internátusbán lakó, hanem naponta bejáró, többnyire érettségizett növendékek, s ami az igazi újdonság volt: lányok is. Megint egy sajátos ellentét: az élet körülöttünk és konkrétan az egyének számára is egyre komorabb, vészterhesebb lett, — mégis, több lett a mosoly, a fel-felfénylő tekintét. Ebédszünetben a lombok, bokrok nyílt, de védett helyet kínáltak fiúnak és lánynak... ״Védett” területnek érződött még valamennyire az egész kertésztelep. De a negyvenes évek elejétől fokozatosan — és akkor már tudható volt, menthetetlenül — szürkült, kopott. Az eladásra szállított virágok még ugyanolyan szépek voltak, sőt, még szebb új fajták jelentek meg — jobban meg kellett küzdeni a vásárlókért, akik még egyáltalán maradtak. De a telep kis parkjaiban már nem pótolták a növényeket, a dísztavakba-kutakba és a kertünk kis úszómedencéjébe már nem került víz. 13
