Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 2011)

A MIKÉFE - ahol éltem

haláluk után több üvegházat róluk neveztek el. A legnagyobb üveg­­ház így lett Klein-ház, a társelnöknő emlékére.) Apám szinte alázattal respektálta őket és döntéseiket, — de ha vitára került sor, egyikük sem felejtette el, hogy a dísznövénytermesztésnek és értékesítésnek ő a szakembere. 1911-ben, 14 évesen került tanulónak a MIKEFE-re, aztán ott lett kertészsegéd, 1924-től főkertész. Nagyrészt az ő mun­­káján múlott, hogy a két MIKEFE-intézmény viszonyában megváló­­sul-e valamikor Klein Gyuláné ״végső célja”, miszerint a kertésztelep tartsa el a tanoncotthont. Ehhez meg az kellett, hogy ő tartson rés­­pektet, szigorú fegyelmet az egész kertészetben. Szigorú volt önmagához és a családjához is. A munkaszerződése szerint természetbeni járandóságai közé tartozott a ״saját háztartása­­hoz szükséges burgonya és zöldség”, ezért amikor nyaranta néhány na­­pót nálunk töltött egy-egy rokon, apám rögtön befizette az elfő­­gyasztott többlet-zöldség árát... Ugyanúgy időnként a gyümölcsét is, mert tudta, többnyire anyámmal együtt nemcsak sétálunk — levegőzünk (pedig még azt is tiltotta volna!) a házunktól 100-150 mé­­terre kezdődő gyümölcsösben. Ez a néhány holdas terület, a korai cseresznyétől a késői őszibarackig minden hazai gyümölcsféle leg­­jobb fajtáival, gyakorlati tananyag volt a növendékeknek, — és érés idején ellenállhatatlan kísértés az ottjáróknak. A harmincas—negyvenes évek fordulóján a felszínen — számomra főleg az ablakból vagy a kertből nézve - derűsebb, érdekesebb lett a telep élete. Ekkor jöttek nagyobb számban nem az internátusbán la­­kó, hanem naponta bejáró, többnyire érettségizett növendékek, s ami az igazi újdonság volt: lányok is. Megint egy sajátos ellentét: az élet körülöttünk és konkrétan az egyének számára is egyre komorabb, vészterhesebb lett, — mégis, több lett a mosoly, a fel-felfénylő tekin­­tét. Ebédszünetben a lombok, bokrok nyílt, de védett helyet kínáltak fiúnak és lánynak... ״Védett” területnek érződött még valamennyire az egész kertészte­­lep. De a negyvenes évek elejétől fokozatosan — és akkor már tudha­­tó volt, menthetetlenül — szürkült, kopott. Az eladásra szállított virá­­gok még ugyanolyan szépek voltak, sőt, még szebb új fajták jelentek meg — jobban meg kellett küzdeni a vásárlókért, akik még egyáltalán maradtak. De a telep kis parkjaiban már nem pótolták a növényeket, a dísztavakba-kutakba és a kertünk kis úszómedencéjébe már nem került víz. 13

Next

/
Thumbnails
Contents