Toronyi Zsuzsanna (szerk.): Zsidó közösségek öröksége - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 7. (Budapest, 2010)

Források

14. A Magyar Zsidó Múzeum Tudományos és Művészeti Egyesület levele a Magyar Izraeliták Országos Irodájának a zsámbéki zsinagógáról 1947. július 24. 1947. július 24. Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának, Budapest Kötelességünknek tartjuk, a t. Irodának a következőket jelenteni. F. hó 23-án az Országos Zsidó Segítő Bizottság által rendelkezé­­sünkre bocsátott teherautón künn jártunk Zsámbék községben, hogy megállapítsuk mi maradt meg a XVIII. század első évtizedéig vissza­­nyúló zsidó közület emlékeiből. Mikor 1943 nyarán meglátogattuk a községet, teljesen felszerelve találtuk a régi templomot, meg voltak kegyszereik, Tóráik, régi irata­­ik. Kihalóban volt a község zsidósága, már csak mindössze 3 család élt ott. Sikerült is akkor Múzeumunk részére megszerezni 2 Tórafüg­­gönyt és a régi hitközségi könyvek egy részét. A többi régiségtől nem akartak még megválni. Szomorú kép fogadott bennünket, mikor most újra felkerestük Zsámbékot. A község főterének egyik sarkában áll a nagyméretű zsi­­nagóga, oldalfalai megvannak, de tetőzete hiányzik. A templomot tel­­jesen kifosztották, padlózatát felszedték, a frigyláda szekrényét még megtaláltuk, azt kiemeltettük a falból és elhoztuk, úgyszintén a mos­­dót a templom előcsarnokából. A községben jelenleg zsidó nem lakik. Gazdátlanul áll a templom és ahhoz tartozó nagy telek, amelyen ott vannak az egykori iskola­­épület, rabbilakás maradványai. Jártunk a község jegyzőjénél, közölte velünk, nem tudják mitévők legyenek a helységekkel, nem tudják, hogy ez ügyben hová forduljanak, ha tárgyalni akarnak. Künn jár­­tunk a temetőben is, sajnálattal láttuk, hogy nem csak belövések okoztak kárt a síremlékekben, hanem mint a helybeli lakosok is állít­88

Next

/
Thumbnails
Contents