Toronyi Zsuzsanna (szerk.): Zsidó közösségek öröksége - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 7. (Budapest, 2010)
Források
19. Vilma királynő út 25. szám alatti fiúárvaház Az épület különösen bombatalálat következtében szenvedett sok kárt. Egyik szárnya teljesen elpusztult. Ebben a szárnyban volt az árvaház monumentális szép temploma, amely szintén rommá lett. Belső berendezéséből alig maradt valami. 20. Vakok Intézete, Mexikói út 60. Belső károkat azáltal szenvedett, hogy tömegszállásnak használták, külső károk érték belövések következtében úgy, hogy az épület kb. 150 négyzetméter területen rongálódott meg és óriási üvegkárok vannak. Elsősorban a tetőszerkezetet kell rendbehozni. 21. Templomaink kegyszerei Templomaink károsodásához tartozik még a monumentális főtemplomaink értékes kegyszereinek elrablása. A központi templomokban és pedig a Dohány utcai és Rumbach Sebestyén utcai templomban voltak felhalmozva a pesti izr. hitközség legrégibb kegyszerei. Értékés, ősi Tóra—tekercsek és hozzájuk tartozó antik, egyben anyagi értékük szempontjából is jelentős összegre becsülhető fölszerelésük: nemesművű ezüst edények, hatalmas díszes menórák, más gyertyatartók és serlegek. Mindezek hitközségünk a légitámadások alól való biztosítása céljából egyik beraktározási vállalat sziklapincéjében helyezte el. Ezt a sziklapincét a náci korszak rablói teljesen kifosztották s így ismeretlen helyre kerültek a két közpond templomunk Tórái és templomi felszerelései. Elveszett 45 régi, értékes pergament tekeresünk, amelyek a Tóra írás művészetének remekei voltak. Elvesztek a hozzájuk tartozó értékes bíborból és bársonyból készített Tóraköpenyék, amelyeknek nehéz arany hímzései ritkaságszámba mentek és becsüknél fogva az idevonatkozó zsidó egyházművészeti irodalomban is mint különleges műalkotások voltak nyilvántartva. Ezeken kivül más templomi térítők és függönyök is hiányoznak, amelyek szintén zsidó templomi művészet kincsét jelentették. Mintegy 100 kg súlyú ezüst Tórafelszerelésünk is hiányzik, amelyek mind a régi zsidó ötvösművészet remekei voltak ismeretesek. Hiányzanak antik Tóraveretek, Tóra-tornyok, amelyeknek szintén nem csak fémértékük, hanem régiség és művészet szempontjából volt jelentős becsük. Elveszett a Dohány utcai templom több mint másfél méter magas 68