Haim Genizi - Yehuda Friedländer - Frojimovics Kinga (szerk.): Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi válogatott beszédei - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 6. (Budapest, 2005)

Válogatás Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi beszédeiből A millenáris ünnepség alkalmából elmondott beszéd (1896. május 10.)

Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi idejében is. Nem az volt a csoda, hogy ןמה ármánya meghiúsult, hogy a zsidó népet nem semmisítették meg. Hogy az megtörténhessék, arra gondolni sem lehetett. Hisz יכדרמ a legválságosabb időben, azon a napon, mikor ןמה a királynál kieszközölte a törvényt, דימעהל גרהל דבאלו תא לכ םידוהיה,־־', hogy az összes zsidót egyetlen napon megöljék és elpusztítsák, azt üzente ^t^-nek, hogy חור הלצהו דומעי םידוהיל םוקממ רחא7־־, előnye és segítsége támad a zsidóknak más helyről. Ahhoz kétség sem fért, hogy a zsidó nép nem eshet áldozatul egy ember gonoszságának. סנ, irányt mutató jelző, isteni csoda lett az eseményből a zsidó népre gyakorolt hatása folytán. סנ lett belőle, ומיק 22*ולבקו םידוהיה םהילע לעו םערז, mert a zsidók önkéntesen megerősítették, magukra és gyerekeikre vállalták eredményesnek ismerve el a ומיק המ ולבקש רבכ224 ,4הרות השודקה, melyet csak a rendkívüli félelmetes jelenség kényszerítő hatása alatt vállaltak magukra a ,ro-nál, 226 227 * 229 230הפכ םהילע רהה תיגיגכ, mikor úgy látták, hogy máskülönben reájuk borul a hegy, és eltemeti őket. Mivel םירופ eseményei előmozdították Isten tiszteletét és szolgálatát, OJ-szé váltak, csodává, mely irányt mutatott a következő koroknak. Mert a סנ oly esemény, mely a zsidó nép hitét szilárdítja, és fokozza buzgalmát Isten szolgálatában. így volt ez a Hasmoneusok korában is. A harcok közben gondoltak az תדובעל ׳ה, az istenszolgálatra. Ez avatta az eseményeket, a küzdelmeket, a szenvedéseket, az üldöztetéseket םיסנ, isteni csodákká. Hiszen az eredményük az volt,רחאו ןכ ואב ךינב ריבדל 226 Eszter 3,13. 227 Ibid. 4,14. 223 Ibid. 9,27. 229 Jalkut Simoni, Párását Jitro, no. 283. 230 Jalkut Simoni, Jesaja, no. 452. 126

Next

/
Thumbnails
Contents