Frojimovics Kinga - Molnár Judit (szerk.): Gettómagyarország, 1944: a Központi Zsidó Tanács iratai - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 5. (Budapest, 2002)

Molnár Judit: A Magyar Zsidók Központi Tanácsának megalakulása, működése (1944. március 20-július 7.)

gok utasítására hivatkozva közli Schönbergerrel, hogy köteles ״felelősség terhe mellett gondoskodni” a Központi Tanácstól érkező utasítások végrehajtásáról. Egyúttal Schönberger feladata a hatóságok előtt való érdekképviselet is. Végül Boda felhívta Schönberger figyelmét arra, ״hogy ezen kinevezési iratot a helyi ha­­tóságoknál mutassa be, és ennek alapján a személyére szóló mentességi igazol­­ványt kérjen”. Egy héttel később, április 28-án a Központi Tanács táviratban kért felvilágosítást a kecskeméti helyzetről.77 78 Május 1-jén azt a választ kapták, hogy már három héttel korábban — tehát a Központi Tanács első utasítását megkapva azonnal — felajánlották közreműködésüket az összeköltöztetés és egyéb problé­­mák megoldására a helyi zsidó vezetők a polgármesternél.79 Az április 21 -i megbí­­zólevél vétele után ismét jelentkezett Schönberger a polgármesternél. A kecs­­keméti polgármester az első alkalommal nem tartotta aktuálisnak a tárgyalást a he­­lyi zsidó vezetőkkel. A második alkalommal már azt a választ adta, hogy május elején hívatni fogja a hitközség elöljáróit. Ezekben a dokumentumokban és a to­­vábbiakban is folyamatosan érzékelhető a bizonytalanság. A hitközség vezetői a Központi Tanácstól és/vagy a XXII. Izraelita Községkerület elnökétől, Pap Ró­­berttől kérnek folyamatosan felvilágosítást. A helyi közigazgatás vezetői számára nem kétséges, hogy a magyar kormány rendeletéit végre kell hajtani. Ugyanakkor a helyi zsidó vezetőket inkább utasítják, minthogy tárgyaljanak velük. Amennyi­­ben mentesítésről vagy kedvezményekről van szó, akkor a Belügyminisztériüm­­ból várják a felsőbb utasítást. Május 10-én a kecskeméti hitközség elöljárói levélben kérnek részletes tájékoztatást a Szegeden székelő Pap Róberttól, a köz­­ségkerület elnökétől az ott megalakult ״Központi Tanács működéséről, megalaku­­lásának körülményeiről, ki nevezte ki a tanácsot, miben áll a mentesítése a tagoknak s az iroda személyzetnek, van-e mentesítése a Chevra [Temetkezési Egylet] halottkörüli személyzetének, a mentesítést a magyar vagy német hatóság adta....”80 Ugyanezen a napon a Központi Tanács által megbízott elnök, Schönberger Dezső kéri a polgármestert, hogy nevezze ki a kb. hat tagú Zsidó Ta­­nácsot.81 13 fős listát küld Schönberger, hogy a polgármester az alapján kijelölhes­77 BKML, IV. 1928. Zsidók 1944, külön kezelt iratok. A kecskeméti polgármester 1944-cs irataiból kiemelt cs külön kezelt iratcsomó. Az irat megtalálható meg: MZSML, K 8/2 - 47. 78 MZSML, K. 8/2 - 25. 79 U0. 80 MZSML, K 8/2-16. 81 Uo. K. 8/2 - 27. 35

Next

/
Thumbnails
Contents