Frojimovics Kinga - Molnár Judit (szerk.): Gettómagyarország, 1944: a Központi Zsidó Tanács iratai - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 5. (Budapest, 2002)

Molnár Judit: A Magyar Zsidók Központi Tanácsának megalakulása, működése (1944. március 20-július 7.)

esi és Lévai véleményével, a nácik és magyar cinkosaik mellett a magyar zsidóság vezetőit is felelősnek tartja a több mint fél millió magyar zsidóság elpusztulásáért. Lévai és Braham egyaránt azt állítja, hogy a tájékozott zsidó vezetőknek informálni kellett volna a tömegeket arról, hogy mi folyik a szomszéd országokban.37 Kérdés azonban, hogy a magyar zsidóknak valóban szükségük volt-e a fígyelmeztetésre. Magyarország német megszállását megelőző években 1938-1944 között bőven érkeztek hírek, információk a frontról szabadságra hazatérő munkaszolgálatosoktól, a Magyarországra menekülő osztrák, lengyel, szlovák zsidóktól, akiknek száma 10-15.000-re becsülhető, valamint a semleges és antifasiszta államok rádióadásaiból. Ugyanakkor a Magyar Zsidók Lapjává, a többi magyarországi laphoz hasonlóan katonai cenzúra vonatkozott, így nyilvánvalóan nem adhattak hírt például az Einsatzgruppé-k ukrajnai vérengzéséről. De aki hallott a rémségekről akár rádióból, akár menekültektől, nem tudta, nem akarta elhinni a felfoghatatlant. Az egyik Pécsről deportált túlélő visszaemlékezésében ezt írja évtizedekkel később is döbbenten: ״Képtelen voltam a realitást felfogni, túl irreálisnak tűnt nekém. — majd később — Miféle átok volt ez, mely bennünket teljes vaksággal vert? ... Ami engem illet, elmondhatom, hogy teljességgel csődöt mondtam.”38 Valóban még 1944 tavaszán a gettókba, gyüjtőtáborokba zárva sem hittek a zsidók az illegálisan vidékre utazó cionista fiataloknak, akik megpróbálták legalább szőkésre biztatni a deportálásra, megsemmisítésre ״ítélt” embereket.39

Miben hittek, miben bíztak a magyar zsidók és vezetőik? 1944 tavaszáig reményt keltőnek mondható, hogy 1942 késő őszén Szlovákiában leállították a deportálást. A román hatóságok 1942 végén beszüntették a megszállásuk alá került területeken a zsidók pusztítását, és megtagadták a németek követelését, hogy kiadják az ó-romániai zsidókat. Bulgária sem adta ki ״saját” zsidóit. Nem utolsó sorban Horthy is elutasító magatartást tanúsított a német követelésekkel szemben, hivatkozva Mussolini és Petain ״zsidó-védő” politikájára. A Zsidó Tanács tagjai a német megszállást követően is bíztak a kormányzóban, aki a helyén maradt. Sőt, Horthy nem engedte az őt zsidó barátsággal vádoló nyilasokat a hatalomba. Ugyanakkor a Zsidó Tanács mozgástere a magyar hatóságok felé a nullával vált

37 Lévai, 81.0., Braham, 436. o.

38 László Károly: Az út Auschwitz felé. Ifjúságom Magyarországon. Kapu Alapítvány, Bp., c. n., 122., 189-190. o.

39 Asher Cohen: The Halutz Resistance in Hungary 1942-1944. Columbia University Press, New York, 1986., 52-80. o.

27