Frojimovics Kinga - Schweitzer Gábor (szerk.): Adalékok Büchler Sándor és Kohn Sámuel történetírói munkásságához. A magyarországi zsidóság történetíróinak emlékezete, avagy Egy kézirat legendája - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 2. (Budapest, 1997)
Kohn Sámuel A budai zsidó község a török világban
Törökország ez időtájt az uj Kánaán volt, hol nem sokkal ezelőtt a több keresztény államokból kiűzött zsidók nyájas, új hazát leltek s oly biztosan s boldogul éltek, mint sehol másutt széles Európában. Egy oda bevándorolt franczia rabbi, Zarfáthi Izsák már 1485 körül a németországi, osztrák és magyar zsidókhoz körlevelet intézett, melyben nyomorult viszonyaikat kirívó színekben ecseteli, lelkesedéssel beszél a török zsidóság boldog állapotáról és hitfeleit felszólítja, hogy Törökországba jöjjenek. A budai zsidók most elérkezettnek látták az időt, török testvéreik megivásának engedni. A törökök visszavonulása után, elismert államfő és rendezett viszonyok hiányában, a hazatért lakosság féktelenségétől úgyis még szomorúbbakat kellett várniok mint már eddig tapasztaltak; azért Szulejmántól kérték és nyerték is az engedélyt, hogy Törökországban letelepedhessenek. Hozzájuk még több más város, különösen pedig Pozsony és Sopron sokat zaklatott zsidóságának nagy része csatlakozott. Törökhajók, melyeket Szulejmán rendelkezésükre bocsájtott, a kivándorlókat Bolgár- s Törökországba vitték le, hol mindenütt, ahol nagyobb számmal megjelentek, mind például: Viddinben, Plevnában, Kavalában s Szófiában ,,magyar község” név alatt külön zsidó községeket képeztek, melyek vallásos szigor által kitűntek s soká virágoztak. E tömeges kivándorlás Magyarország régi, a századok folytán nagyban megmagyarosodott, zsidó lakossága túlnyomó részét az országból kivitte. Helyét később, főkép az osztrák örökös tartományokból, s Törökországból jövő újabb bevándorlás pótolta, mely azonban, az akkori zilált viszonyoknál fogva, vagy egyáltalán nem, vagy csak a török világ után, vagy akkor is csak csekély mérvben, kezdett magyarosodni. Szulejmán visszavonulása után Szapolyai Jánost Székesfehérvárit [sic!] megkoronázták, hol a koronázás után tartott országgyűlés egyebek közt azt a határozatot is hozta, hogy a zsidók Magyarország egész területéről, városaiból s váraiból tűstént kiűzessenek. S e tekintetben egyetértett az országos két ellenpárt. Mária özvegy királyné t.i. a pozsonyi zsidókra nézve, mivel legnagyobb részük, mint már várost odahagyta, ugyanakkor hasonló rendeletet bocsátott ki. Egyidejűleg a soproni zsidók kiűzetését is helybenhagyta. A székesfehérvári országgyűlés e határozata nagy szigorral lett végrehajtva. János király tartományaiban még mindig jártak-keltek ugyan zsidók; de Budára nem juthatott el egyikük sem. Ott fekvő ingatlanaikkal Szapolyai ép úgy járt el, mint Mária királyné a pozsonyi zsidók jószágaival: elkobozta s híveinek ajándékozta. Grittinek, kit Buda felmentése jutalmául Magyarország helytartójává nevezett ki, ezenkívül még II. Lajos zsidó-praefectusának, Mendl Jakabnak a zsidóutczán kívül fekvő házát és magát a zsidóutczát is adományozta. Csak így magyarázható meg Szerémi ama adata, hogy Gritti kíséretében lévő egy dúsgazdag zsidó 78
