A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 5. (Budapest, 2011)
Az MFLSZ tagjai (Batalka Krisztina)
vesz a debreceni egyetem levéltáros szakirányt választó hallgatóinak szakmai-gyakorlati képzésében és a lelkészképzésben is (levéltári szakmai gyakorlatok, gyülekezettörténeti szemináriumok keretében). Jelenleg a Kormos László által szerkesztett ismertető és a Szabadi István által szerkesztett, 2000-ben megjelent fondjegyzék használható a kutatómunka segítésére. Ezek mellett számos belső segédlet, lelkészi, egyház- községi adattár, és a kollégium 1588-1850 közötti diákságának névsorára épülő elektronikus adatbázis áll a kutatók rendelkezésére. A Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár 57