A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 5. (Budapest, 2011)
Az MFLSZ eredményei (Molnár László - Batalka Krisztina)
tár és Levéltár. A szombathelyi kollégák jóvoltából most először nyílt arra lehetőségünk, hogy az elhangzott előadásokat - kiegészítve néhánnyal a 2009-es vándorgyűlésről - kötetben jelentessük meg. Az őszi szakmai napot Az egyetemek építés- és telepítéstörténete címmel, a Pécsi Tudományegyetem Levéltárával karöltve, annak szokásos levéltári napjának keretében szerveztük meg. Az előadásokat a pécsi kollégák várhatóan kötetben is megjelentetik majd. IV. Tanulmányutak 2002 Első saját szervezésű utunk délnyugati szomszédjainkhoz, Szlovéniába és Horvátországba vezetett május 21-24. között. Látogatást tettünk a Ljubljanai Egyetem Levéltárában és a magyar felsőoktatási vonatkozású anyagot (Tengerészeti Akadémia, Kiviteli Akadémia) is őrző Rijekai Tartományi Levéltárban. 2004. szeptember 21-24. A kapcsolatok szélesítését segítette az északmagyarországi és felvidéki tanulmányút megszervezése (Sárospataki Református Kollégium Levéltára, Kassai Állami Területi Levéltár, Miskolci Egyetemi Levéltár, Múzeum és Könyvtár), továbbá a részvétel a Magyar Levéltáros Egyesület vajdasági tanulmányúján. 2006 Szokásos tanulmányutunkat 2006. október 12-14. között a Dél-Parti- umban, Szeged - Temesvár - Szörényvár (Tumu Severin) útvonalon jártuk végig, megtekintve a magyar felsőoktatás-történet emlékhelyeit. 2008. június 1-3. között az Eszak-Partium (Máramarossziget, Szatmárnémeti) és Kárpátalja (Beregszász) felsőoktatási és egyéb magyar vonatkozású emlékhelyeit látogattuk meg. Debrecenben tartott tanácskozásunk középpontjában a debreceni felsőoktatás megismerése, az egyetemi levéltár szervezésének kérdése és lehetősége állt A felsőoktatási levéltárak helye, szerepe és jelentősége címmel. 2010 Áprilisban az Ábel Alapítvány jóvoltából hatnapos székelyföldi tanulmányutat szerveztünk az ottani katolikus egyházi gyűjtőlevéltárak meglátogatása céljából, melyek kialakításában egyesületünk tagjai közül többen is éveken át részt vettek Dr. Szögi László vezetésével. V. Közművelődési és tudományos tevékenység 1994 Hat évszázad magyar egyetemei és főiskolái (szerk.: Szögi L.), MKM, Bp. 1994. címmel összefoglaló jellegű egyetemtörténeti kiadvány jelent, mely az akkor működő összes magyar felsőoktatási intézmény történetét áttekinti. 25