A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 5. (Budapest, 2011)
Az MFLSZ története (Szögi László - Molnár László - Zsidi Vilmos)
gi fejlődést figyelhettünk meg. Elég itt azokra a beruházásokra utalnunk, melyek során megújultak a keszthelyi, a soproni, a veszprémi egyetemi levéltárak, vagy a fővárosban az Allatorvostudományi, a Képzőművészeti, a Közgazdasági, a Kertészeti, a MOME és a SOTE2 levéltárak. Ez utóbbi esetben a megújulás szervezeti változással is párosult, hiszen a levéltár a Központi Könyvtártól a Rektori Hivatalhoz került és lehetőséget kapott saját gazdálkodásra. Az országossá vált Szövetség több kísérletet tett, hogy a vidéki tudományegyetemek is bekapcsolódjanak az egyetemi levéltári munkába. Ennek is betudható, hogy 2004 folyamán Pécsett és Szegeden egyetemi levéltárak jöttek létre, illetve nyerték el a szaklevéltári jogállást. Ezzel szinte teljesen kiegészült a kör, hiszen jelentősebb múlttal bíró egyetemeink közül már csak Debrecen nélkülözi a saját levéltárat. Itt a 2012-ben esedékes centenáriumi megemlékezések nyújtanak jó alkalmat a történeti iratanyag sorsának rendezésére. A fentebb említett 17 egyetemi levéltárban (illetve levéltári részlegben) jelenleg 48 fő áll alkalmazásban, néhányuk részmunkaidőben. Segédletekkel való ellátottság területén jónak mondható a helyzet, fond- és állagjegyzékkel minden egyetemi levéltár rendelkezik. Az újabban alakultak (Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem) kivételével mindegyik esetében repertórium segíti a kutatást. Igaz, hogy ezek általában még a régi egyetemi struktúra szerint készültek s nem tükrözik az integrált intézmények szerkezetét. S néhány olyan gyűjtemény is - pl. Budapesti Műszaki Főiskola (ma Óbudai Egyetem) Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Magyar Táncművészeti Főiskola, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - ahol ugyan nem működik szaklevéltár, de mégis rendezett, jegyzékkel ellátott anyagot tudhat magáénak, ami a kétség kívül megkönnyíti a majdani levéltáralapítást. Az egyetemi levéltáraknak több mint a fele rendelkezik a segédleteken felül még valamilyen kiadvánnyal. Az ELTE Levéltára négy könyv- sorozatot is életben tart3. A többi egyetemi levéltár esetében jellemzően a dokumentumkötetek vagy hallgatói adattárak adnak ki egy-egy sorozatot (Budapesti Corvinus Egyetem Levéltára, Moholy-Nagy Művészeti 2 Az egyszerűség és a könnyebb beazonosíthatóság kedvéért ezúttal az intézmények régi elnevezéseit használtuk. 3 Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből c. sorozat 25 kötettel, Magyar- országi diákok egyetemjárása az újkorban c. sorozat 14 kötettel, Felsőoktatástörténeti kiadványok c. sorozat 4 kötettel, Erdélyi római katolikus levéltárak című sorozat 2 kötettel. 17