Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Kiss Márton: A Műegyetemre való bejutás feltételei és ennek változásai 1945-ig

vagy rendkívüliek lehettek. A rendes hallgatók a Műegyetem valamelyik szakosztályába beiratkozva, az illető tanfolyamra előírt vagy esetleg ré­szükre jóváhagyott külön tanterv szerint rendszeres oktatásban részesül­tek, vizsgázhattak, s ez alapján bizonyítványt kaphattak. A rendkívüli hallgatók a rendes hallgatóktól megkívánt előképzettség hiányában sem bizonyos szakosztályba, sem annak valamelyik évfolya­mába nem voltak beiktathatok. A rendkívüli hallgatók a műegyetemen előadott bármely műszaki és egyéb tárgyat tetszés szerint hallgathatták, de rendes vizsgatételre nem voltak jogosultak, s csak látogatási bizonyít­ványt kaphattak. A rendes hallgatók az egyetemes szakosztályban kezdték meg a tanulmányaikat, ahol két éven át természettudományi és más álta­lános tárgyakat hallgattak, s ezután léphettek át a választott hároméves technikai szakosztályba. Az 1872/73. tanévi felvételi szabályzat szerint az egyetemes osztály I. évfolyamába a főreáltanodai vagy főgimnáziumi végzettséggel rendelke­zőket vették fel. Azok a középiskolát nem végzett, 16 évnél idősebb ifjak, akik elemi mennyiségtanból, földleírás- és történelemből, természettan­ból, természetrajzból, szabadkézi és mértani rajzból, valamint magyar és német nyelvből sikeres felvételi vizsgát tettek, szintén az egyetemes osz­tály I. évfolyamába léphettek. Az egyetemes osztály II. évfolyamába az I. évfolyamot elvégzők kerül­tek. Közvetlenül azokat a középtanodát végzett tanulókat is felvették ide, akik az első évi tanfolyam valamennyi kötelező tantárgyából tett felvételi vizsgán megfelelő - politechnikumi szintű - felkészültséget mutattak fel. Akik a szóban forgó tárgyakat más technikai felsőbb tanintézetben végez­ték a II. évi tanfolyamba felvételi vizsga nélkül beléphettek. A hároméves technikai szakosztályokba azokat vették fel, akik az egyetemes osztály 1. és II. évi tanfolyamának minden kötelező tantárgyá­ból bizonyítvánnyal rendelkeztek vagy ugyanezen tárgyakból sikeres fel­vételi vizsgát tettek. A rendkívüli hallgatóktól betöltött 18. életévet, s a műegyetem látogatására kellő képzettség kimutatását kívánták meg.168 Az 1870-es évek közepére nem csak a modem szervezeti struktúra ala­kult ki a Műegyetemen, de a felvételi rendszer is kikristályosodott. Előbb, az 1873/74. tanévtől a középiskolai végzettség nélkül jelentkezőknél a megkívánt betöltött 16. életévet 18-ra emelték,169 majd a felvételnek ezt a módját teljesen megszüntették, s a középiskolai végzettség sem volt már 168 A királyi József Műegyetem programja az 1872/73. tanévben. Pest, 1872. 3-5. p. 169 A királyi József Műegyetem programja az 1873/74. tanévre. Pest, 1873. 7. p. 84

Next

/
Thumbnails
Contents