Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Zsidi Vilmos: Felvételi követelmények a közgazdasági felsőoktatásban 1920-1957

6% volt! Ennek következményeként jelentőssé vált a lemorzsolódás: 1949-ben 40%-ra ugrott, később pedig 25-50% között mozgott.201 A totális átalakítási törekvéseket, mely a hallgatóság mellett az egye­tem egészét érintette (tanári kar lecserélése, szovjet tanárok bevonása, tanszéki rendszer megváltoztatása, új, marxista tananyag kidolgozása) tel­jes siker koronázta. Ennek ellenére 1956-ban a mégoly gondosan váloga­tott tanári karral és erős szűrésen átesett hallgatósággal rendelkező egye­temen, mint a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, ugyanolyan markáns ifjúsági mozgalom bontakozott ki, mint a többi felsőoktatási in­tézményben. A sztálinista rendszer kritikáját nem más, mint a rendszer ál­tal kitermelt új értelmiség fogalmazta meg. 201 A kérdés részletesebb tárgyalása: Zsidi V.: A hallgatóság és a tanári kar átalakítása a közgazdaságtudományi egyetemen 1945 -1956. In: Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. Bp., 1995. 613-616. p. A korszak egyetemtörténetéhez további adalékok találhatók a Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem tör­ténetéből I. rész 1948 — 1956. Összeáll.: Zsidi V. Bp., 1998. 103

Next

/
Thumbnails
Contents