Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)
Kiss Róbert Károly: A felvételi rendszert befolyásoló tényezők a szegedi Ferencz József Tudomány- egyetemen 1920 és 1945 között
Az egészségügyi alkalmasság kérdése Már 1934-ben felvetődik annak lehetősége, hogy a hallgatók felvételét egészségügyi alkalmassági vizsgálathoz kössék. Ekkor a jogi kar elutasítja a felterjesztést mondván, hogy nincs pontosan meghatározva, hogy milyen egészségügyi állapot alkalmasít, vagy tesz alkalmatlanná, továbbá méltánytalannak is tartja, hogy az élet egy ilyen fontos állomásán valaki valamilyen testi, vagy egészségügyi fogyatékosság miatt bukjon el.155 A kérdés 1937-ben merül fel ismét, de a jogi- és a természettudományi kar ismét elutasítja, arra hivatkozva, hogy a hallgatói felvételt ily módon befolyásoló elemet, csakis egy, az összes egyetemre is hatályos miniszteri rendelettel lenne célszerű bevezettetni.1'6 A javaslatot végül 1941-ben fogadja el az egyetemi tanács, igaz már a budapesti mű- és tudományegyetemek kezdeményezésére. Ennek értelmében az orvosi vizsgálat megtörténtéig a hallgató csupán ideiglenes felvételt nyerhetett, amely a vizsgálat után vált teljes hatályúvá.157 Zárszó A szegedi egyetem 1921-es megnyitása után rögtön szembekerült egy olyan az országos viszonyokat is felkavaró törvényi rendelkezéssel, amely az egyetemi képzésre jelentkezőket a felvételi rendszeren keresztül kívánta szelektálni. A közvéleményt erősen megosztó rendelkezés - a statisztikai adatok tanúsága szerint is - a vidéki egyetemeken nem olyan szellemben kerültek végrehajtásra, mint a fővárosban. Ezzel kapcsolatban nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az egész egyetemet átható szellemiséget, amely a kolozsvári tanári kar liberálisprotestáns beállítottságából fakadt. Ugyanez a kolozsvári identitás mutatkozik meg a revízió által visszatért országrészekből érkezők felvételénél, illetve beilleszkedésénél mutatott méltányos eljárás alkalmazásában. Fontos momentum a várossal való kapcsolat alakulása, amely a húszas évek elején a város áldozatának ellenére nem tökéletes, de az évtized végétől, köszönhetően az egyetem szegedieket előnyben részesítő felvételi politikájának is, harmonikussá válik. Összességében megállapítható, hogy 155 A Ferencz József Tudományegyetem Rektori Hivatalának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek. CSML VIII. 1. 3. doboz 1934. X. rendes tanácsülés. (VI.20.) 156 A Ferencz József Tudományegyetem Rektori Hivatalának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek. CSML VIII.1. 4. doboz 1937. X. rendes tanácsülés. (VI.24.) 157 Devich: im. 1986. 120. p. 78