Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)
Melléklet (a felvételekre vonatkozó jogszabályok gyűjteménye, 1920-1963)
(2) Az (1) bekezdés a) pontjában megállapított mentesítés nem terjed ki: a) azokra, akik középiskolai tanulmányaikat 3 évnél régebben fejezték be; b) a művelődésügyi miniszter által meghatározott szakokon a rajz, az ének-zene és a testnevelés tárgyakból teendő vizsgára, ha a jelentkező a tanulmányi versenyen más tárgyból ért el helyezést. 13. §. Magyar nyelvből minden esetben felvételi vizsgát kell tenniük azoknak a jelentkezőknek, akik a 2.§ (2) bekezdésében megjelölt előképzettséggel rendelkeznek. 14. §. (1) A felvételek lebonyolítására karonként, illetőleg intézményenként minden évben megfelelő számú vizsgabizottságot és egy-egy felvételi bizottságot kell alakítani. (2) A vizsgabizottság feladata a jelentkezők vizsgáztatása és javaslattétel a felvétel kérdésében. A felvételi bizottság feladata a felvételről való döntés. (3) A vizsgabizottság és a felvételi bizottság szervezetét, valamint a vizsgabizottság működésének szabályait utasítás állapítja meg. 15. §. (1) A felvételi bizottság a megfelelő magatartású jelentkezőket - a megadott felvételi keretszámok figyelembevételével - a felvételi vizsgán megállapított összpontszámuk sorrendjében köteles felvenni. (2) A munkásmozgalom mártírjainak, a Magyar Szabadság Érdemrend és a „Munkás-Paraszt hatalomért” emlékérem tulajdonosainak gyermekeit, amennyiben a felvételi vizsgán megfeleltek, az (1) bekezdésben említett sorrendre tekintet nélkül fel kell venni. (3) A nappali tagozatra felvételt kérő és azonos összpontszámot elért jelentkezők közül az alábbi sorrendben előnyben kell részesíteni: a) a termelésben dolgozó fizikai munkások és parasztok gyermekeit, b) azokat, akik a középiskola elvégzése után legalább egy évet gyakorlati munkában töltöttek (1961. évi III. tv. 21.§ a9 pont); c) a sorkatonai szolgálatot teljesített fiatalokat a leszerelésüket követő két éven belül. (4) Az esti vagy levelező tagozatra felvételt kérő és azonos osztályzatot elért jelentkezők közül azokat kell felvenni, akiknek munkakörük ellátásához a felsőoktatási intézményben megszerezhető képesítésre szükségük van. 16.§. (1) A felvételi bizottság határozatáról a jelentkezőt írásban értesíteni kell. (2) Ha felvételi bizottság a jelentkező felvételi kérelmét elutasítja, határozatát indokolni köteles. Az indoklásban közölni kell a felvételi vizsgán elért pontszámot is. 17.§. A felvételi bizottság elutasító határozata ellen annak kézbesítésétől számított nyolc napon belül fellebbezni lehet a felsőoktatási intézmény vezetőjéhez. A határozat kézbesítésének napja a határidőbe nem számít be. 251