Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Körösi Zsuzsanna: Az „ellenforradalmárok” gyermekeinek felvételi tapasztalatai a Kádár-korszak első felében - visszaemlékezések tükrében

níthattam volna. Az igazság az, ha nem mondtam meg, ki az édesapám, és nem ismerték a történetemet, akkor nem volt problémám, hiszen Fekete Katalin volt a nevem. De ahol tudták, hogy ki volt az igazi apám, ott mindig hátrány ért.

Katalin három év segédmunkával töltött év után juthatott be a gimnáziumba, de csak esti tagozatra, majd az érettségit követően, továbbra is munka mellett elvégezte a BME műszaki oktatói szakát.

A stigma eltitkolására egy másik stratégiát követett László családja. Az apát, aki 1956-ban Ózdon munkástanácstag volt, 1958-ban kivégezték. Fia, aki 1944-ben született, szintén nem tanulhatott tovább szülőhelyén, ott ahol ismerték a család múltját, ezért távolabb, idegen környezetben próbálkozott, ahol elhallgathatta a stigmatizáltságával kapcsolatos tényeket. Egy miskolci szakközépiskolába jelentkezett, és ott már sikerrel járt. Erről így mesélt öccse, László.

A bátyám, István Miskolcra került. Jóindulattal tanácsolták, hogy „miért kell neked itt tanulnod, miért nem mész el máshova, más városba”. Később nekem is mondták, hogy minek kell nekem éppen itt dolgozni Oz- don. Odébb megyek egy várossal, és akkor már nem tudják, illetve a papíron már nem lesz rajta.

A következőkben arra hozok példákat, amikor a döntési helyzetben lévők nemcsak elfogadták a hivatalos álláspontot és a szerint cselekedtek, hanem még személyes bosszújukat is érvényesítették, és ezzel nehezítették vagy ellenhetetlenítették interjúalanyaink továbbtanulását.

Anikó apját, aki falusi református lelkészként a helyi forradalmi szervezet tagja volt, 1957. december 31-én kivégezték. Három lány maradt utána félárván. Az interjút Anikóval készítettem, és ő részletesen elmesélte két nővére élettörténetét is. Idősebb nővére, Ildikó 1944-ben született, és az ő gimnáziumi továbbtanulását is megakadályozták. Az általános iskola elvégzése után két évvel szintén csak estin tanulhatott tovább. Tehát munka mellett leérettségizett, majd 1966-ban végre úgy tűnt valóra válhat az álma, hiszen sikeres felvételi vizsgát tett a szegedi orvostudományi egyetemre. Meg is kapta az egyetemtől az értesítést, hogy szeptembertől elkezdheti orvosi tanulmányait. Ám az utolsó pillanatban semmissé nyilvánították a felvételijét. Ezt a történetet húga így idézte fel nekem:

Az egyik nővéremet, aki világéletében orvos szeretett volna lenni, a pontszámai alapján 1966-ban felvették a szegedi egyetemre. Felmondta az állását, és készülődött, hogy megy Szegedre. Két héttel az indulás előtt, egy vasárnapi nap volt, ritka eset, hogy kihozzák a postát, faluhelyen meg pláne. És ajánlott levél volt az Egészségügyi Minisztériumtól, hogy hatálytalanították a felvételijét, s fellebbezésnek helye nincs.

202