Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Vajda Tamás: Felvételi rendszer a szegedi egyetemeken az ’50-es években

továbbképzésére a művelődési miniszter 9/1959. M. K. sz. utasítása alapján - egyelőre kizárólag az 1959/60. tanévre vonatkozóan - 150 Ft-os részvéte­li díj mellett igénybe vehető felvételi előkészítő tanfolyamot szerveztek.384 Az ilyen típusú akciók azonban részben eredménytelenek voltak, hiszen va­lójában előzőleg sem tanulmányi okokból utasították el a nem preferált származású jelölteket. így azok hiába fizették be a részvételi díjat és tanul­ták meg még jobban a tananyagot, származásuk, világnézetük vagy politi­kai meggyőződésük stigmája továbbra is akadályozta bejutásukat. Másrészt tovább növelték a különben is számottevő szakmai és tájékozottsági kü­lönbséget az egyetemre politikai vagy szakmai szempontból bejutók között. 10. Epilógus 1963-ban némi enyhülés kezdődött a hallgatók származás szerinti katego­rizálásában is. A Művelődési Minisztérium 56.111/1963. sz. határozata szerint: „Tandíjkedvezmény szempontjából mind az osztályidegen, mind az egyéb származású hallgatókat az alkalmazott származásúak kategóriá­jába lehet sorolni. A fenti kedvezményeket Rektor elvtárs csak az esetben alkalmazhatja, ha megítélése szerint ez rendkívül indokolt, és az érdekelt hallgató a kedvezmény megadását általános magatartásával, valamint ta­nulmányi eredményével kiérdemli. Kérem, hogy véleménye kialakításá­nál vegye figyelembe a Párt és a KISZ szervezetek állásfoglalását.'’385 Majd hamarosan megszületett az 58.300/1963. sz. művelődési miniszteri utasítás, amely eltörölte a felsőoktatásba jelentkezők és egyetemi hallga­tók származás szerinti kategorizálását.386 Ugyanakkor továbbra is számon tartották a fizikai dolgozók gyermekeit, s a felvételi eljárás során politikai szempontok alapján odaítélhető többletpontok és különféle diákszociális kedvezményekkel egészen 1989-ig igyekeztek előnyben részesíteni a nem preferált társadalmi rétegekből érkező jelentkezőkkel szemben. Az 1945 és 1962 (legszembetűnőbb módon 1949 és 1954, majd 1958 és 1962) kö­zötti években a magyar felsőoktatást elárasztó hiányos műveltségű hallga­tó és azoknak a politikai irányítás által kikövetelt benntartása következté­ben hazai tudományosságunk komoly és lassan helyrehozható színvonal­süllyedést szenvedett el. 384 466/1959-60. SZOTE Rektori Hivatalának iratai (SZTE Szaklevéltára) 385 257/1962-63. SZOTE Rektori Hivatalának iratai (SZTE Szaklevéltára) 386 Az utasítás 10/c. pontja szerint ,Azt, hogy a pályázó a választott egyetemi szak el­végzésére és gyakorlására alkalmas-e, és milyen mértékben, egyfelől rátermettségének, tehetségének és felkészültségének, másfelől magatartásának a megvizsgálása és értékelé­se alapján kell megállapítani.” 356/1962-63. SZOTE Rektori Hivatalának iratai (SZTE Szaklevéltára) 198

Next

/
Thumbnails
Contents