Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Ujváry Gábor: A felsőoktatási felvétel szabályozásai a két világháború közötti Magyarországon

temi hatóságok rendelkezéseivel nyíltan szembehelyezkedő magatartása az egyetemi hatóságokat a most folyamatban levő vizsgálatoknak és avat- tatásoknak újabbi felfüggesztésére és ezzel az illegitim ifjúsági terror előtt való meghátrálásra indítaná.”4 Doleschall figyelmeztetését a tanárok többsége osztotta, habár voltak közöttük olyanok is, akik - hátérben maradva és saját önös érdekeiket képviselve - inkább tüzelték, mint csitították a diákokat.

Hasonló figyelmeztetések - amelyek elsősorban az ország javuló nemzetközi megítélését féltették a „meggondolatlan ifjúság” túlkapásaitól - sokszor elhangzottak az ellenforradalmi korszak elején, de a későbbiekben is. Nemcsak professzorok, de politikusok, sőt miniszterek részéről, általában csekély eredménnyel. Hiszen még a harmincas években is sokszor hiába igyekeztek mérsékelni az egyetemi hatóságok a minduntalan alantas politikai erők játékszerévé vált bajtársi egyesületeket, főleg a turulistákat és a hungáriásokat. A numerus clausus törvény szigorú alkalmazását követelő, szinte minden tanév elején ismétlődő tüntetéseik és rendzavarásaik az egyetemi élet normális menetét komolyan akadályozták, számos alkalommal az egyetemek néhány napos bezárását eredményezték.

Az ifjúsági mozgalmaknak azonban annyiban volt alapjuk, hogy a numerus clausus törvényt - különösen a hallgatóik számát növelni igyekvő vidéki egyetemeken - nem tartották be következetesen: a zsidó hallgatók arányszáma a harmincas évek közepéig mindig jóval magasabb volt, mint az országos arányszámuk. A dualizmuskori állapotokhoz képest azonban ez is erős visszaszorulásukat jelentette. Közülük ezért látogatták sokan a külföldi - mindenekelőtt a közép-európai - egyetemeket, amivel viszont a magyar gazdaság is szegényedett. Hiszen azt a sokszor tetemes összeget, amelyet a diákoknak tanulmányaik finanszírozására kellett fordítaniuk, nem itthon, hanem más országban költötték el. Arról nem is beszélve, hogy - mivel a többségük hazatért - megint csak versenyelőnyre tettek szert: tökéletesen beszéltek legalább egy idegen nyelvet, és gazdag külföldi tapasztalatokkal, más szokásokat jól ismerve helyezkedhettek el. Ebből a szempontból is visszájára fordult tehát a törvény.

A húszas évek törvénykezése több alkalommal is részletezte a felsőoktatási felvételekkel kapcsolatos szabályokat. A középiskolákról szóló 1924: XI. t.c. három típust - gimnázium, reálgimnázium és reáliskola - különített el egymástól, és kimondta: a jogszabály „[...] valamennyi középiskolai típus egyenlő jogosításának eszméjén [alapul] a főiskolákra való belépés szempontjából.” Az 1926: XXIV. t.c. a leányközépiskolákról rendelkezett, e szerint „[...] a leánygimnázium és leányliceum különbség

4 Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, 1/c - 500/1919-20. (1919. december 4.)

15