Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Molnár László: Felvételi korlátozások és érvényesülésük a budapesti Orvoskaron 1920-1949 között

tanári kar ekkor még nem volt képes hatékonyan fellépni az efféle akciókkal szemben. Igaz, nem is volt felkészülve ilyen szélsőséges diákmozgalmak kezelésére, melyek korábban ismeretlenek voltak az egyetem történetében. Ezek a radikális diákegyesületek komoly politikai nyomást fejtettek ki annak érdekében, hogy a zsidókat teljesen kitiltsák az egyetemekről. Később is többször kifejezték elégedetlenségüket a „numerus clausus”-szal kapcsolatban, követelvén az ún. „numerus nullust”. Horthy melletti kiállásuk, az egyetemi zászlóaljak részvétele IV. Károly király visszatérési kísérletének meghiúsításában csak tovább növelte politikai befolyásukat, mely a korszak egészére nézve megmaradt.

Az általuk előidézett helyzethez, illetve további törekvéseikhez képest az 1920:XXV. tv. mégis valamiféle modus vivendi-t nyújtott a zsidók számára még akkor is, ha a törvényben meghatározott nemzetiségi arányszámuk messze alatta maradt a zsidóság által korábban a felsőoktatásban produkált részvételi arányokhoz képest. A változás különösen a jogi és orvosi karokon volt szembetűnő, hiszen ezek az ún. szabad értelmiségi pályák már a 18. század végétől számukra is elérhetők voltak, így a tanulni vágyó zsidó fiatalok nagy számban látogatták ezeket a karokat. Arányuk a budapesti orvoskaron átlag 46,3% volt a végzettek jegyzékében az 1872-1921 közötti időszakban. Az összes beiratkozón belüli arányukról nem tudunk számot adni, mivel erre a korszakra anyakönyveink csak töredékesen maradtak fenn. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a „numerus clausus” törvény a politikai antiszemitizmus felbukkanását jelezte hazánkban.

Meglepő, hogy a történeti szakirodalom egy részében kifejezetten antiszemita beállítottságúként számon tartott budapesti orvoskar a törvény hatályba lépése után következetesen túllépte a megengedett 6%-ot, és ezt a gyakorlatát az ún. II. zsidótörvényig fenntartotta. Igaz, a viszonylagos hallgatóhiánnyal küzdő, sokkal kevésbé kiépített három vidéki egyetem ennél lényegesen toleránsabb volt, így náluk a zsidó hallgatók aránya általában a 10%-ot is meghaladta. Az első évre beiratkozok felekezeti arányait vizsgálva is érdekes eredményekre jutunk. A háborút közvetlenül követő tanéveknél a törvény által megszabotthoz képest jóval kevesebb zsidó hallgatót vettek fel az első évfolyamra. Ugyanakkor az összes évfolyamra vetített zsidó hallgatók aránya lényegesen meghaladja a törvényben megszabott 6%-ot. E jelenségnek csak egyetlen magyarázata lehet. A háborús évfolyamok között még a fentebb említettekhez hasonlóan magas volt a zsidó hallgatók részaránya. Az ő visszatérésüket a kar több helyen dokumentáltan is igyekezett segíteni, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Ha ennek a szándékuknak és az időközben megszületett 1920:XXV. törvénynek is meg akartak felelni, csak egyetlen megoldás kínálkozott. Az

114