Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Molnár László: Felvételi korlátozások és érvényesülésük a budapesti Orvoskaron 1920-1949 között

Lehetetlen állapotokat idézett elő a beiratkozni szándékozó hallgatók addig nem látott mértékű túljelentkezése, mely egyrészt a háború után leszerelő, illetve a hadifogságból fokozatosan hazatérő, tanulmányaikat korábban, a behívás miatt megszakító orvostanhallgatók megjelenésének köszönhető. Ők szinte beleütköztek a helyüket a háború alatt elfoglaló női hallgatókba, illetve azon társaikba, akik pont a katonai szolgálat elkerülése végett iratkoztak be az egyetemre. Másrészt pedig tovább súlyosbította a helyzetet, hogy az utódállamok csapatai által megszállt két egyetemi városból, Pozsonyból és Kolozsvárról szintén Budapestre menekült a két testvéregyetem, amelyek elhelyezése szinte megoldhatatlan probléma elé állította a kulturális kormányzatot és a városvezetést. Hallgatóik a helyzet stabilizálódásáig ugyancsak a budapesti egyetemre akartak beiratkozni, miközben a budapesti egyetemről kiszorulók a két menekült egyetemen próbálkoztak. Jóllehet a budapesti orvoskar az 1875-1911 közötti időszakban a kor színvonalán teljesen kiépült, ekkora dömpingre nem volt, de nem is lehetett felkészülve.

E rendkívüli állapot kezelését szolgálta az a numerus claususként elhí- resült javaslat, melynek alapvető célja az egyetemi felvételek korlátozása volt. Az ötlet voltaképpen nem számított újnak. A budapesti Műegyetemen már 1910 márciusában felvetődött a meghatározott felvételi keret bevezetése. Ennek közvetlen oka a kémiai laboratórium korlátozott befogadóképessége volt. A későbbi törvény elnevezése, a zárt szám, valójában csak a maximális felvételi keretszámra utal, amit egyetemeink évtizedek óta teljes természetességgel alkalmaznak, és ami a háború utáni korszakban a külföldi gyakorlatban sem volt ismeretlen. Az a javaslat, melynek alapján az országgyűlés később az 1920:XXV. törvényt hozta, a budapesti Orvoskarról indult ki. Megfogalmazói Bókay Árpád, a híres Bókay- dinasztia tagja, a gyógyszertan tanára, egyébként a magyarországi szabadkőműves páholy nagymestere, Bársony János, az I. sz. Női Klinika igazgatója és Hoór Károly, a II. sz. Szemészeti Klinika professzorai voltak.214 A budapesti egyetemi orvoskar 1919 augusztusában, vagyis közvetlenül a Kommün leverése után, annak még eleven és fájdalmas emlékeivel a háta mögött, két ülésben tárgyalta ezt a javaslatot (ld. forrásközlés a mellékletben).

Ebben még nyoma sem volt a későbbi törvényben megfogalmazott nemzetiségi és nép faji arányszámoknak vagy bármilyen megkülönböztetésnek. A zsidóság, akiknek a továbbtanulását a törvény leginkább korlátozta, még a megfogalmazás szintjén sem szerepel a szövegben. Az elő214 Semmelweis Egyetem Levéltára (továbbiakban SE Lt.), 1/a állag - Orvoskari tanács- ülési jegyzőkönyvek, 44. kötet. 1919. VIII. 21-i IX. rendes illés, 917-921. p

110