Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)

Intézmények - A./ Budapesti felsőoktatási intézmények

Allatorvostudományi Főiskola azokra az MDP tagokra, kik elveik mellett kitartva keresik a párthoz való utat. Később, mikor a párt megalakult, legkülönbözőbb módon igyekeztek egyesek a pártot és annak vezetőit lejáratni, rágalmazni. Azt terjesztették, elsősorban Urbányi László, a főiskola igazgatója, hogy a párt a személyek elleni hadjáratot fogja megindítani, továbbá, hogy a Főiskoláról Tary Máriának és Guoth Jánosnak a letartóztatása is a párt feljelentése alapján történt. Ezt Guoth Jánosnak - amikor szabadlábra került - nyíltan meg is mondta. Ugyanezt a célt szolgálta az is, amikor Urbányi, mint a Főiskola igazgatója megbeszélésre hívta össze a volt MDP tag állatorvosokat és ott a párt vezetői ellen a legdurvább intrikái hadjáratot és rágalmazást indítja el. Magatartása ma is a párttal való szembenállást mutatja. Igen nyílt politikai nézet az, amikor Urbányi László a letartóztatásban lévő Tary Máriát a Főiskola legbecsületesebb, legderekabb, legkiválóbb oktatójának nevezi, és mindent elkövet szabadlábra helyezése ügyében. Nyíltan dicsőséges tettnek tartja mindazt, amit a fent nevezett az ellenforradalom ideje alatt tett. Hogy ezt Urbányi dokumentálja is, decemberben, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy ellenforradalom zajlott le az országban, akkor a jutalmazások során személyes javaslatára 6 ember kap ezer-ezer forint jutalmat a „forradalom ideje alatt tanúsított kiváló magatartás” címén. Köztük Tary Mária és Guoth János is. Az a magatartás, amely Urbányi László részéről tapasztalható, nem alkalmas másra, mint a párt és az állami vezetés közötti kapcsolatnak a közös bizalmatlanságra való helyezésére. Megállapítható, hogy a Főiskola politikai életének konszolidálódása lényegében bekövetkezett. Azonban korántsem oly módon, mint ahogyan lehetne. A pártszervezet kilépett abból az elszigeteltségből, melyre a fentiek alapján kényszerült. Többé-kevésbé sikerült bebizonyítani, hogy elindult intrikának és rágalmaknak mik a valódi céljaik. A hallgatók politikai nevelését segíti a Főiskolán megalakult egyetlen ifjúsági szervezet a KISZ is. Ennek alapján megvan minden előfeltétele annak, hogy a normális élet minden vonatkozásban helyre álljon, és egészségesen fejlődjön tovább. 6. Budapest, 1957. július 7. Urbányi László ellen elrendelt fegyelmi vizsgálat Iktatószám nélkül A Földművelésügyi Minisztérium által dr. Urbányi László ellen elrendelt fegyelmi vizsgálat során felmerült észrevételek: 1/ Urbányi László ellenforradalmi magatartásának egyik látható jele, hogy okt. 23-tól kezdve nemcsak elhatárolta magát a kommunistáktól, a párttól és a szakszervezettől, de a kommunistákat nem tűrte meg környezetében, és állandóan azokkal volt együtt, akik szószólói és vezetői voltak a Főiskolán lezajlott eseményeknek. A pártvezetőséget és a kommunistákat félreállította, /azokat, ha hozzá akartak menni, nem fogadta/ elnézte, hogy a párthelyiségekbe ellenforradalmi elemek behatoljanak, szekrényeit feltúrják, iratait széthurcolják. Szó nélkül hagyta, hogy a párthelyiségből az udvarra dobálták a párt különféle tárgyait, elégették a nemzetközi kommunista mozgalom vezetőinek arcképeit, zászlóit, és a fára felakasztották Lenin és más elvtársak szobrait. /Ezzel a cselekménnyel Urbányi László lényegében az ellenforradalmi irányzat követeléseinek tett eleget, amikor a pártot és a párt vezetőit, annak tagjait likvidálni hagyta a Főiskolán/. 2/ Hasonló módon foglalt állást Urbányi a szakszervezettel és vezetőivel kapcsolatban is. Az Állatorvosi Főiskola által megválasztott szakszervezeti vezetőket nem ismerte el, sőt kijelentette, hogy a szakszervezetre nincs szükség. Ugyanakkor, amikor az állatorvosok Forradalmi Bizottságiéinak] megválasztására került sor a Fővárosi Tanácsnál, akkor oda saját megbízottait elküldte. Mind a két küldött, 63

Next

/
Thumbnails
Contents