Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Intézmények - B./ Vidéki felsőoktatási intézmények
Veszprémi Vegyipari Egyetem előtt kijelentette: "Csak hadd lőjék őket (a diákokat) halomra az oroszok ... ha eljönnek majd a szüleik, nekik is azt mondjuk, azt kapták, amit megérdemeltek. Mert nekünk nem kell elszámolni velük, nekünk senkivel nem kell elszámolnunk!" (MGy-370) A megtorlás során a civil oktatók közül a legsúlyosabb büntetést (internálás) a Marxizmus-leninizmus Tanszék tanársegéde, Szabó László kapta. A hallgatók őt abszolút dogmatikusnak ismerték, akinél, ha a hallgató nem a vonalas szövegét mondta, akkor az volt a baj, ha az övét mondta, azért rúgta ki, mert azt szerette volna, ha a vizsgázó a saját szavaival erősítette volna meg őt az ő demagóg hitében. Mindig akart, mindent akart és még azt is akarta, hogy azt akarják, amit ő akart. Október 23-án a színházi gyűlésen felszólalt támogatva a diákok hozzászólásait, majd géppisztollyal az oldalán az utolsókig harcolt a Várban az oroszok ellen. (SzF-28-29) Letartóztatása után a börtönben a rabok közé beépített besúgó szerint kijelentet-te, hogy ő az egyetemen a Marxista-leninista Tanszéken előadó volt, de az itt a börtönben töltött két hónap teljesen kijózanította Marx szelleméből, mert mást hirdetnek a kommunisták és mást a valóság. (MGy-373) Deportálások A Szovjetunióba szállított első deportáltak a Tökölre, a szovjet főhadiszállásra államközi tárgyalásra érkező - diplomáciai mentességgel rendelkező - Maiéter Pál honvédelmi miniszter és az általa vezetett kormánydelegáció tagjai voltak. A delegáció nagy részét a kíséretben lévő sorkatonától a főtisztekig, a fényképésztől a nemzetközi jogászig Kár-pátaljára deportálták, ahol 4-5 ezer fogoly kiszállítására készültek fel. A Veszprémből deportálandók névsorát az oroszokkal együttműködő volt ÁVH-sok és a beépített ügynökök - részben egyetemisták - segítségével állították össze. (Köztük volt pl. az egyetemről kimaradt görög emigráns, Ritterodesz László is.) A magyar foglyok első állomáshelye az ungvári börtön volt. November 15-éig az ungvári börtönbe összesen 846 fő, köztük 23 nő, 68 kiskorú (aki 1939 és 1942 között született, köztük 9 kislány) érkezett, akik közül 463 főt tovább szállítottak Sztrij és más városok börtönébe. Budapestről és környékéről 548, Veszprémből 90, Kaposvárról 45, Szombathelyről 55, Miskolcról 20 fő érkezett. A magyar foglyok egy része ellen szovjet törvények alapján vádak kívántak emelni, de ettől feltehetően az akció lelepleződése, a nemzetközi tiltakozás (hírt adott róla London, a Szabad Európa Rá-dió, az Amerika Hangja is) és Kádár János itteni elfogadhatósága érdekében álltak el. November 14-én Kádár János és Münnich Ferenc többször telefonált a szovjet illetékeseknek, kijelentve, hogy nem helyeslik ezt az eljárást, ez késztette a magyar vasutasokat az általános sztrájkra. Ivan Szeröv KGB tábornok (aki Maléteréket is letartóztatta) még Münnichnek sem akart arról szólni, hogy Ungvár és Sztrij börtöneiben akkor már több mint 700 magyar fogoly volt Szombathelyről, Kaposvárról, Veszprémből, Debrecenből. - Hogy a magyar vonalon mindenki egyformán hazudjon, Szerövéi jelezték Moszkvának, hogy erről Szuszlovot és Arisztovot (a Magyarországra küldött szovjet KB titkárokat) is tájékoztatták. A deportáltak közül először két nyugatnémet segélyszervezet munkatársai, majd a kiskorúak jöhettek vissza, végül karácsony előtt a többieket is visszaszállították abba a börtönbe, ahonnan elvitték őket. (A többségüket onnan kihallgatás után, néhány nap múlva elengedték.) (HM-2.42-44) Veszprémből nyitott teherautókon vitték a deportáltakat Ungvárra. Az út végén „Davaj csaszi” (Add ide az órát) felszólítással megszabadították őket óráiktól, gyűrűktől, pénztől. Ami-kor rabosították őket (kopaszra nyírás, fényképezés, fürdés) és reklamálták az elvett értékeiket, akkor visszatartották és megmotozták az őket addig kísérő katonákat és elszedték tőlük az elzabrált holmit, amit hazautazás előtt tulajdonosaik visszakaptak. (SzF- 34) Itt említhető meg, hogy amikor Budapesten a Sztálin szobor nem akart ledőlni, valaki bekiabálta: „Tegyenek eléje egy zsebórát, majd lehajol érte.” (BS-14) 393
