Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)

Szögi László: Előszó

Előszó Az újkori magyarországi forradalmi megmozdulásokban mindig kezdeményező szerepet játszott az egyetemi főiskolai ifjúság. így volt ez 1848 tavaszán, az első világháború végén és 1956 őszén egyaránt. A forradalmak melletti kiállás méltán érdemel kiemelt figyelmet a történészek részéről, mégis azt kell mondanunk, hogy a szélesebb közvélemény keveset tud azokról az eseményekről, amelyek e fontos történelmi periódusokban a magyar egyetemeken és főiskolákon történtek. Egyes felsőoktatási intézmények történeti összefoglalóiban említést tesznek róla, de összefüggő képet e témáról még nem rajzolt meg senki. Tegyük hozzá egy emberöltőn keresztül 1956 egyetemi eseményeiről hivatalosan beszélni sem lehetett, vagy csak a diktatúra által előírt sztereotip formulákat volt szabad ismételgetni. A fentiek miatt igen hasznos kezdeményezés az, amire a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség tagjai, egyetemi levéltárak és egyetemi levéltárosok vállalkoztak. Magyarország 1956-ban működő felsőoktatási intézményeinek egykori levéltári dokumentumai alapján olyan válogatott forráskiadványt készítettek, amely az eredeti iratok, jegyzőkönyvek, röplapok segítségével próbál rávilágítani arra, mi is történt a magyar egyetemeken és főiskolákon 1956 forradalmának és szabadságharcának napjaiban. Az olvasó igen érdekes dokumentumokat talál e kötetben. Nem csupán a forradalmi követelések összevetése lehet tanulságos, de azok a felsőoktatási reformjavaslatok és tervek is, amelyek e történelmi napokban a magyar egyetemi rendszer javítását, demokratikus irányba való fejlesztését célozták. Természetesen e kötet terjedelme nem tette lehetővé, hogy a szerkesztők teljességre törekedjenek, de valamennyi intézményből jellegzetes és fontos dokumentumokat válogattak, amelyek együttesen reális képet adnak 1956 egyetemi eseményeiről. A kötetben tizenkilenc, 1956-ban létező egyetem és főiskola dokumentumai szerepelnek A szerkesztők elsősorban a létező hazai egyetemi levéltárak anyagából válogattak, de ezen kívül a Debreceni Egyetemről és a budapesti Zeneakadémiáról is közöltek forrásokat, ahol eddig még nem alakultak meg a más egyetemeken immár elfogadott és hasznosan működő egyetemi levéltárak. Reméljük, hogy ez a kötet is hozzájárul ahhoz, hogy valamennyi egyetem fontosnak tartsa saját dokumentumai biztonságos megőrzését és kutathatóvá tételét, saját szervezetében, hiszen tudjuk, hogy az egyetemi forrásanyag iránt éppen az adott egyetemeken mutatkozik a legnagyobb érdeklődés, amelyet csak a helyben működő egyetemi levéltárak elégíthetnek ki. A kötetet bátran ajánlhatjuk mindenkinek, aki érdeklődik 1956 forradalmának története, illetve a magyarországi felsőoktatás e rövid, de annál fontosabb szakaszának története iránt. Dr. Szögi László a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke 7

Next

/
Thumbnails
Contents