Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)

Intézmények - B./ Vidéki felsőoktatási intézmények

Pécsi felsőoktatási intézmények tanácsa nevében aláírta: Dr. Lissák Kálmán egyetemi tanár, dékán.329 Lissák professzort Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter 1957. július 27-én fegyelmi vétség elkövetése miatt szóbeli feddésben részesítette.330 A kor ellentmondása: a fegyelmi vétség miatt elmarasztalt dr. Lissák Kálmán, mint dékán 1957. március 30-án vizsgálatot rendelt el 21 orvostanhallgató ellen, az MSZMP Orvosegyetemi vezetőségének 1956. március 2-i javaslata alapján. A fegyelmi eljárásokat dr. Cholnoky László vezette, az egyes személyekkel foglalkozó öttagú bizottság elnöke dr. Donhoffer Szilárd volt, a hallgatók ügyeivel foglalkozó bizottság 31 esetben hozott döntést. A Művelődésügyi Minisztérium egyetértésével öt hallgatót kizártak az ország összes egyeteméről. Szintén kizárták az ország összes egyeteméről a hatósági eljárás alatt álló hallgatókat. Csak a POTE-ről zártak ki három hallgatót, négy félévre és 2 félévre 2-2- őt. Megrovásban részesült 3, megintésben 1 hallgató. Külföldre távozás miatt 10 hallgatót kizártak a POTE-ről. Az egyetemi dolgozók közül elbocsátottak 7 főt, alacsonyabb beosztásba helyeztek 4 főt.331 A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán dr. Kislégi Nagy Dénes tanszékvezető egyetemi tanárt 1957. május 10-én írásbeli megrovásban részesítették.332 Takács László egyetemi docens, a marxista-leninista tanszéki csoport vezetője ellen a kar dékánja, dr. Kocsis Mihály indítványozott fegyelmi eljárást - mert Takácsnak szerepe volt a forradalom idején dr. Kocsis Mihály leváltásában a dékáni tisztségről333 végül Takács László fegyelmi eljárás nélkül távozott a karról, illetve a pécsi egyetemről.334 Alacsonyabb munkakörbe helyezte a kar dékánja dr. Degré Alajos tanszékvezető egyetemi adjunktust. A későbbi dékán, dr. Bihari Ottó javasolta, dr. Degré Alajostól 1955-ben kapott „Felsőoktatás Kiváló Dolgozója” érdemérem kitüntetést is vonják vissza.335 Dr. Gál Gyula egyetemi tanársegédet írásbeli megrovásban részesítették.336 Az Állam- és Jogtudományi Kar hat hallgatóját zárták ki az ország valamennyi egyeteméről. Négy félévre zártak ki a PTE-ről 3 hallgatót, két félévre 4 hallgatót.337 329 BML. XXXII. 11. 1956-os gyűjtemény. 10. doboz, 347. szám. Fegyelmi tárgyalások jgyzőkönyvei. Pécsi Orvostudományi Egyetem Dékáni Hivatala, 13-1/1956. Baranya megye és Pécs város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Tanácsának előterjesztése Ősikor Kálmán alezredes őrizetbevételének tárgyában. Pécs 1956. december 5. 330 Péter Károly, i. m., CXXXV. p. 331 Dr. Bauer Miklós egyetemi tanár jelentése az 1956-os népfelkeléssel kapcsolatos felelősségrevonások, eljárások ügyeiről. Pécs. 1990. június 11. In: Péter Károly, i. m. CXXXV-CXXXVIII. 1-4. p. 332 Feljegyzés a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán az 1956-os események kapcsán politikai okokból hátrányt szenvedett oktatók, kutatók és hallgatók ügyeiről. Összeállította dr. Ádám Antal egyetemi tanár. Pécs, 1989. november 6. (Továbbiakban: Feljegyzés, dr. Ádám Antal, 1989). A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának iratai. 1-6. p. Másolat. 1. p. 333 Feljegyzések Takács László docens dolgairól. Készítette dr. Kocsis Mihály egyetemi tanár. Pécs, 1957. március 19. BML. XXXII. 11. 1956-os gyűjtemény. 10. doboz, 348. szám 334 Feljegyzés, dr. Ádám Antal, 1989. 1. p. 335 Később dr. Degré Alajos előbb a Szolnok, majd a Zala megyei Levéltárban nyert alkalmazást, és végzett levéltári kutatómunkát. 336 Feljegyzés, dr. Ádám Antal, 1989. 2. p. 337 Uo., 3-6. p. - A Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Tanácsa kétszer, 1989. december 6-án és 1990. február 8-án tűzte napirendjére az 1956-os forradalomban részt vett és emiatt hátrányt szenvedett egykori tanárainak és hallgatóinak ügyét. A PTE ÁJK iratai, 1989-1990.3 + 4 p. Másolat 345

Next

/
Thumbnails
Contents