Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)

Intézmények - B./ Vidéki felsőoktatási intézmények

Rozs András Az egyetemistákat rágalmazó szövegeket már az éjszakába nyúló diákparlament alatt, majd az éjszaka folyamán és másnap terjesztették. Az egyetemista vezetők azonnal fölfogták a mozgalmukat ért támadásokban az egész reform-kezdeményezés megsemmisítésére irányuló veszélyt, melyet fokoztak a másnap, október 23-án Budapesten történt tüntetésekről és az esti, éjszakai fegyveres harcokról érkezett hírek. A pécsi MEFESZ ezért a következő napon, október 24-én az MDP KV-nek küldött táviratban fogalmazták meg védekezésüket a rágalmak ellen, s igyekeztek bizonyítani a szocialista rendszerhez való elkötelezettségüket. Elítéltek minden olyan „fasiszta provokációt és megmozdulást, amely fegyveresen rendszerünk ellen tör”. Ugyanakkor kérték a Központi Vezetőséget, hogy a lengyel Kommunista Párt vezetőségéhez hasonlóan álljon a legkövetkezetesebb demokratizálás megvalósításáért folyó küzdelmünk élére és irányítsa azt.284 A táviratot - még aznap, tehát 1956. október 24-én - még két másik követte, melyekben a pécsi MEFESZ-vezetők a kiélezett politikai helyzetre reagáltak: elítéltek minden restaurációs kísérletet, „akár horthysta, akár rákosista restaurációról lenne szó”, továbbá javasolták Gerő Ernő leváltását, mert úgy vélték, hogy előző napi esti rádióbeszéde nagyban hozzájárult a másnapi események kirobbantásához.285Egyidejűleg a pécsi MEFESZ-vezetők elküldték Nagy Imrének és a tudtukkal Budapesten összeülő Országos Diákparlamentnek is egy állásfoglalást: követelték Gerő Ernő leváltását, a szovjet csapatok azonnali kivonását és teljes amnesztiát az elfogott munkások, diákok és katonák számára.”286 A Dunántúli Napló október 24-i száma közölte a rendkívüli állapot kihirdetését, egyúttal megjelent a lapban egy tudósítás is az október 22-én, a diákparlamenten történtekről. Az egyetemistákat dicsérő újságíró megjelent aznap az orvoskari MEFESZ irodájában, tájékozódni cikke fogadtatásáról. Ugyanakkor megyei és városi pártbizottsági funkcionáriusok is jártak a MEFESZ irodában, s korholták az egyetemista vezetőket, azt hangoztatva, hogy „a maroknyi egyetemistával több gondjuk van, mint Pécs 120 ezer lakosával”.287 A pécsi MEFESZ-hez üdvözlő táviratok érkeztek Budapestről, az országos diákparlamentet előkészítő bizottságtól, valamint az Egyesült Államok egyetemi szövetségétől.288 A Pécsi Egyetem 1956. október 24-i rendkívüli kiadású száma is tájékoztatást adott az október 22-i diákparlamenten történtekről, a pécsi MEFESZ megalakulásáról, a 21 pontos politikai követelésekről. A lapban megjelentek az egyetemi hallgatóknak a reformokat helyeslő és a diákparlamentet, valamint a MEFESZ-t üdvözlő lelkes írásai, Kiss Dénes — később országszerte ismert - költőnek a demokratikus változásokat köszöntő verse, „Velünk, vagy ellenünk” címmel. A lap tájékoztatott arról, hogy a marxizmus-leninizmus tanszék oktatóinak nagy része is a reformokat követelő egyetemistákhoz csatlakozott.289 284 BML. XXXII. 11. 1956-os gyűjtemény. 3. doboz. 57. szám. A Pécsi MEFESZ Bizottság iratai. „Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének...”. Iktatószám és keltezés nélkül. (1956. október 24). Gépelt. Másolat 285 BML. XXXII. 11. 1956-os gyűjtemény. 3. doboz. 57. szám. A Pécsi MEFESZ Bizottság iratai. „Távirat a Magyar Dolgozók Pártjának..Iktatószám és keltezés nélkül. (1956. október 24.). Gépelt. Másolat 286 BML. XXXII. 11. 1956-os gyűjtemény. 3. doboz. 57. szám. A Pécsi MEFESZ Bizottság iratai. Iktatószám és keltezés nélkül. (1956. október 24.). Gépelt. Másolat 287 A MEFESZ-tag Péter Károly visszaemlékezése alapján. In: Péter Károly, i. m. 114. p. 288 BML. XXXII. 11. 1956-os gyűjtemény. 3. doboz. 57. szám. A Pécsi MEFESZ Bizottság iratai. Távirat. 1956. október 23. „Student Union University of Pecs. Pecs. United States National Student Association...” Másolat.; Távirat, 1956. október 25. Molnár István a Pécsi Orvostudományi Egyetem Dékáni Hivatala részére. 289 Pécsi Egyetem, 1956. október 24. 334

Next

/
Thumbnails
Contents