Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Bevezető
Egyetemi és főiskolás diákmozgalom 1956-ban Egerben, Keszthelyen, Pécsett, Sopronban és Veszprémben a MEFESZ helyi szervezetei működtek tovább. A budapesti és a vidéki egyetemek, valamint a főiskolák telefonon, futárok és küldöttségek kölcsönös látogatása révén továbbra is szoros kapcsolatot tartottak fenn egymással. Az egyetemista és főiskolás diákszervezetek az 1956. október-novemberi napokban széleskörű tevékenységet folytattak. Nagygyűléseket, demonstrációkat szerveztek, plakátokat, röpiratokat, felhívásokat készítettek, sokszorosítottak és terjesztettek az üzemekben, váltatoknál, hivatalokban, az iskolákban és a nyilvános helyeken. Az akkori körülmények között a röplapok és a plakátok voltak a tájékoztatás és mozgósítás legjobb, leghatásosabb és egyben leggyorsabb eszközei. Az egyetemi sajtóorgánumok október 23-a után megszűntek. Kivételt az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság szócsöve, az Egyetemi Ifjúság képezett, amely október 30-a és november 4-e között napilapként jelent meg, s hat számát a felkelés oldalán álló egyetemista fiatalok írták és szerkesztették. A helyi rádiók létrehozásában és működtetésben is részt vettek egyetemisták és főiskolások.24 Ugyanakkor több felsőoktatási intézményben előfordult, hogy a hallgatók leverték a szovjet elnyomást szimbolizáló vörös csillagot az épületekről, feltörték a pártszerveztek és a személyzeti osztályok irodáit, a káderanyagokat szétszórták, egy részüket megsemmisítették, s felléptek a korábbi rezsimben kompromittálódott tanáról eltávolítása érdekében. Az országos politikában az ELTE BTK-n működő Egyetemi Forradalmi Diákbizottság és a budai központ funkcióját betöltő Budai Egyetemi Forradalmi Albizottság játszott komolyabb szerepet. Az előbbi vezetői Pozsár István tanársegéd és Varga János, a Történettudományi Kar dékánhelyettese voltak, az utóbbit Marián István alezredes, a katonai tanszék vezetője irányította. Bár a két központ között volt érintkezés, kölcsönösen befogadták egymás delegáltjait, sőt tárgyalásokra, közös akciókra is sor került, de az eltérő törekvések miatt nem alakult ki szorosabb együttműködés a két szervezet között. Marián István alezredes a Műegyetemet a diáknemzetőregységekre épülő katonai centrummá akarta kiépíteni, nem mondva le saját politikai ambícióiról sem, míg az ELTE BTK-n tevékenykedő Egyetemi Forradalmi Diákbizottság a vezető, irányadó politikai testület szerepére tartott igényt. A bölcsészek vívtak ki maguknak a nagyobb tekintélyt, amit az is mutat, hogy a november 3-ai diákparlamenten a jelenlévő huszonkét egyetem és főiskola képviselői által megválasztott Országos Egyetemi Forradalmi Diákbizottság (OEFDB) személyi összetétele lényegében azonos volt a bölcsészkari diákbizottságéval, s elnökké Pozsár Istvánt választották. Az október 23-át követő napokban a fegyveres felkelés, a vérontás, a közrend felbomlása, a statárium kihirdetése nyugtalanságot és aggodalmat váltott ki az egyetemi és főiskolai hallgatók körében. A Nagy Imrével kapcsolatos rémhírek, növelték a zavart. Október 28-a után a nemzeti kormány megalakulása, programjának nyilvánosságra hozatala, amely tartalmazta a két legfontosabb diák követelést, a szovjet hadsereg kivonását és az ÁVH feloszlatását, majd az események jellegének átértékelése után az egyetemi fiatalság véleménye megváltozott. Ha személyi összetételét kifogásolta is, de következetesen kiállt Nagy Imre kormánya politikája mellett, támogatásról biztosította a miniszterelnököt, s védte a támadásokkal szemben. A bölcsész diákbizottság adta ki a jelszót október 28-án: „Minden hatalmat az új, független, demokratikus kormánynak!,,25 A Varsói Szerződésből való kilépés és a függetlenség deklarálása egyetemista körökben jó visszhangot váltott ki, s növelte körükben Nagy Imrq és a kormány tekintélyét. Az EFDB 24 Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán Szolnok-1956. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. Szolnok, 2003. 25 Diák- és ifjúsági mozgalmak 1956-1958. 136. sz. dokumentum. 19
