Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Bevezető
Egyetemi és főiskolás diákmozgalom 1956-ban Egyetemi és főiskolás diákmozgalom 1956-ban- Irta Vida István Az 1956-os népfelkelés és forradalom egyik legfontosabb előzménye egyetemi és főiskolás diákmozgalom önálló politikai tényezőként való megjelenése volt 1956 szeptember-októberében. Bár ez idő tájt az elégedetlenség a társadalom szinte valamennyi rétegét érintette, beleértve a parasztságot és az ipari munkásságot is, elsősorban a leendő fiatal értelmiség, az egyetemi és főiskolás diákság mozdult meg. Az ország 45 felsőfokú oktatási intézményében összesen 42608 hallgató tanult, nappali tagozaton 28885-en, az esti és levelező tagozaton 13723-an.1 A hallgatók nyugtalanságát mindenekelőtt az egyetemi oktatás halmozódó, megoldatlan tanulmányi problémái és a szociális kérdések váltották ki. Bár gyors iparosítással párhuzamosan felfuttatott felsőoktatást az 1953-as fordulat után visszafogták, a hallgatók létszámát csökkentették, átszervezésket hajtottak végre, de a légkör az egyetemeken kezdett megváltozni, s néhány jóirányú reformot is végrehajtottak. 1955-ben, a balos fordulat után újabb változások kezdődtek, noha teljes visszalépésre nem került sor. A hallgatók tanulmányi túlterhelés (magas kötelező óraszám) továbbra is fennmaradt, az iskolás kötöttségek, a középiskolás oktatási módszerek nem változtak. Irritálta a hallgatókat, hogy noha 1953 őszén megszünették, ismét visszaállították az orosz nyelv kötelező tanulását. Terhesnek és feleslegesnek vélték a honvédelmi oktatást, amelyet 1951-ben, a koreai háború hatására, vezettek be. Színvonaltalannak tartották az ideológiai tárgyak,mindnekelőtt a marxizmus oktatását. Az egyetemisták szociális helyzete alig javult. A kollégiumok a férőhelyek hiánya miatt túzsúfoltak voltak, az ösztöndíjak alacsonyak, a közétkeztetés kataszrófális, a tankönyvek drágák, az utazási kedvezmények megszűntek. Az egyetemista és főiskolás diákság háborgását, lázadozását az önkényuralmi rendszer, az MDP hibás politikája és az ország általános állapota is kiváltotta. Rákosi Mátyás leváltása az MDP éléről kedvező fogadtatásra talált, de Gerő Ernő első titkárrá választása tovább rontotta az MDP amúgy is romokban heverő presztízsét. Az új pártvezetőség egyre tehetetlenebbül sodródott az eseményekkel. A pártirányítás gyengült, a politikai terror gyakorlatilag megszűnt. Nemcsak a párt, hanem a rendszer olyan intézményei, mint a Hazafias Népfront, a DISZ és a szakszervezetek is tekintélyüket vesztették. Az ártatlanul kivégzett Rajk Lászlónak és társainak 1956. október 6-i újratemetése után az események felgyorsultak, s a hatalom szempontjából egyre ellenőrizhetetlenné váltak. Az akkori generációt, a későbbiektől eltérően, számos jelenségben jól kimutatható politikiai érzékenység, tenni akarás és az alsó néprétegekkel való szolidaritás jellemezete. Ez összefügghetett azzal, hogy az 1956-1957-es tanévben a nappali hallgatók 55,4 százaléka munkás, vagy paraszti származású volt.2 Hazajártak, családi, rokoni, baráti kapcsolataik révén, de személyes élményeik alapján is jól ismerték a falusi nép, vagy az ipari munkásság életviszonyait, mindennapi gondjait. Nem is szólva arról, hogy az esti és a levelező hallgatók, akik dolgoztak, saját szemükkel látták, hogy a nemzetgazdaság milyen helyzetben van, milyen légkör uralkodik az üzemekben. Hatott rájuk az SZKP 1956. februári XX. kongresszusa hatására oldottabbá váló szellemi és politikai atmoszféra, a 1 Ladányi Andor: Felsőoktatási politika. 1949-1958. Kossuth Kiadó. Budapest, 1986. 230. o. (A továbbiakban: Ladányi: Felsőoktatási politika. 1949-1958.) 1 1 Ladányi: Felsőoktatási politika 1949-1958. 231. o. 11
