Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Intézmények - B./ Vidéki felsőoktatási intézmények
Ignáczné Iváncsics Erika követően azok részére engedélyezték a csatlakozást, akik nem létfontosságú munkakört töltöttek be. (A gyár kohói folyamatos üzeműek voltak, ezért az ott dolgozók nem hagyhatták el a munkahelyet). A tömeg megindult a határőr laktanya irányába, ahova kb. 'A 12-re értek. Három egymás mögött álló tiszt, hátrébb további tisztek, az út két oldalán beásva géppuskák, az ablakokban fegyveres katonák fogadták őket. A tüntetők csak azt kérték-követelték, hogy távolítsák el az irritáló, idegen hatalmat jelképező vörös csillagot. Akkor úgy tűnt, hogy ez békésen megoldható, de ahogy a tömeg előremenetele egy kritikus határt elért, akkor az egyik tiszt tüzet vezényelt. Ezt a lövést nem lehetett elkülöníteni aztán jóformán a rá következő sortűztől. A hatás leírhatatlan volt. Az ének halálhörgésbe fúlt. Nagy Árpád III. éves gazdászt a Marseillaise-zel az ajkán érte a halálos lövés. A sortüzet a kézigránát robbanások követték, majd egy másik térdmagasságban megnyitott sortűz következett. így lőtték szét az I. éves Varga Erzsi lábait is. Czimber Gyula II. éves hallgató I. éves öccsével vett rész a felvonuláson. Szerencsés volt, mert az első sortüzet elkerülte, a második előtt hasra vágta magát és sikerült egy vastag fa védelmébe kúsznia. Ekkor talált rá a szétroncsolt lábú 1. éves Szalai Istvánra, akinek próbálta a lábát derékszíjjal elszorítani, de már nem tudta megmenteni, a kezei között vérzett el. A 26-i vérengzés legsúlyosabb sebesültje az I. éves Kuroli Géza volt, a lövést a második sorozatban kapta robbanógolyó érte a hátát. Először halottnak hitték és nem nyúltak hozzá, majd mikor rájöttek, hogy még életben van, hónapokig küzdöttek az életéért. Dohy János az Akadémia igazgatóhelyettese jobbján korábbi kollégájának, Giber Jánosnak, a keszthelyi akadémia igazgatójának a lánya, az akkor tanársegéd Katalin állt. Az első sortűzre hasravágták magukat, ekkor még sértetlenek voltak, de jöttek a kézigránátok, ami Giber Katalin könyökét roncsolta szét, de arcát, testét is rengeteg szilánk érte. Órákig tartott, amíg a megszámlálhatatlan, összeroncsolt sebesültet elszállították a nyitott teherautók platóján A téren 106-an vesztették életüket, köztük hat akadémiai hallgató: Horváth Gyula III., Nagy Árpád III., Pintér Gizella I., Szalai István I., Varga Erzsébet I., Westergom Imre III. éves A sebesültek száma 250 körül lehetett. Őket a magyaróvári, majd a győri kórházba szállították, de sokan voltak a könnyebb sérültek közt, akiket inkább hazavittek, hogy elkerüljék a megtorlást, kihallgatásokat. Az átélt borzalmak után a lelkileg és fizikailag összeomlott, kimerült Dohy János hazafelé indult, amikor szembetalálkozott K. Papp Józseffel, a marxista tanszék vezetőjével, aki döbbenten és kérdőn meredt a csupa vér, minden ízében reszkető Dohy professzorra, aki csak annyit tudott kimondani: ,y4 vértanúk vére ez”. Október 27-én a vár előtt, este 7 órakor az első világháború hősi halottainak emlékműve mellett vettek búcsút a hallgatók legyilkolt társaiktól. Az oktató testület november 5-i ülésén elhatározta, hogy másnap megkezdik az előadásokat. Azonban 6-án mindössze hét hallgató jelent meg az órákon. Sokan hazamentek, a fenyegető terror elől pedig 46 I.-, 22 II.- és 13 III. éves választotta az emigrációt. Az oktatói kar ennek ellenére szorgalmazta az előadások megindulását, különösen Dohy János igazgatóhelyettes fáradozott ezért sokat. A diákság végre megértette a borzalmas leckét és visszatért a padokba. Az oktatás mégsem folyt zavartalanul, hiszen egy újabb sztrájkhullám érte el december 11-én az akadémiát. Salgótarjánban is december 8-án a munkásság békés tüntetésére sortűzzel válaszolt a hatalom. A hallgatóság az óralátogatás bojkottálásával fejezte ki szolidaritását a munkássággal. 290
