Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Intézmények - A./ Budapesti felsőoktatási intézmények
Osváth Zsolt Baráth Zoltán magatartása a kommunista munkatársakkal szemben barátságtalan volt és megnyilatkozásai fenyegetőek voltak. A Bizottság úgy vélte, hogy Baráth Zoltán népi demokrácia ellenes magatartása, az ellenforradalom melletti nyílt kiállása és a haladó gondolkodású oktatóknak munkatárshoz méltatlan módon való súlyos fenyegetése miatt, nem érdemes arra, hogy fiatalokat neveljen, ezért a Főiskoláról való eltávolítását javasolja. 2.1 Lehoczki János adjunktus a Növénykórtani tanszéken. Az ellenforradalom iránti rokonszenvének erős kifejezést adott. A kizárási névsor összeállításában egyik hangadó volt. A tanszéken elhangzott kijelentése szerint a főiskoláról a kommunista oktatók eltávolítását szükségesnek tartotta. A Bizottság figyelembe veszi egyrészt korábbi ellenforradalom előtti passzív, de nem ellenséges magatartását, másrészt azt az odaadó oktató és tudományos munkát, amit a főiskolán végzett. A Bizottság kívánatosnak tartja, hogy Lehoczki János további munkáját kutató intézetbe végezze és a hallgatók nevelésével ne foglalkozzék. 3./ Kozma Jenő adjunktus az Üzemszervezési tanszéken. A tanszéken, a pártszervezéssel kijelentése, valamint a kizárt dolgozók ellen irányuló álláspontja alapján, a Felülvizsgáló Bizottság nem tartja megnyugtatónak, hogy Kozma Jenő az oktató-nevelő munkában részt vegyen. Ezek alapján a tanszékről való eltávolítását javasolta. A Felülvizsgáló Bizottság javaslata alapján a Főiskolai Fegyelmi Bizottság határozatot hozott a fenti három oktatónak a Főiskoláról való eltávolításával kapcsolatban. A Fegyelmi Bizottság határozata még nem jogerős. A Felülvizsgáló Bizottság javaslata alapján a Fegyelmi Bizottság azonnali hatállyal eltávolította Poltári Vilmos időszaki dolgozót, volt csendőr vezérőrnagyot. A határozat jogerős. A professzorok fegyelmi ügyei nem a Főiskola hatáskörébe tartoznak. A Földművelésügyi Minisztérium fegyelmi bizottsága döntése után ezek eredményéről is tájékoztatást adok. Budapest, 1957. július 27. dr. Ormos Imre egyetemi tanár, foisk. igazgató. (BCE EFKL 3/c. 6. doboz 43/1957 Biz) 162