Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Intézmények - A./ Budapesti felsőoktatási intézmények
Borsodi Csaba - Kissné Bognár Krisztina demokratizálásának alapvető biztosítéka. Ezen a téren különösen el vagyunk maradva... A visszahívási jog gyakorlásának reális formái egyáltalán nincsenek kidolgozva... A szocialista tulajdoni rend azonban csupán lehetőséget teremt a teljes és következetes demokratizmusra, de nem teszi szükségtelenekké, sőt megköveteli a szocialista demokratizmus állami biztosítékait. E biztosítékok lényege az, hogy fokozatosan meg kell szüntetni az állami gépezetnek a társadalomtól történő elkülönülését, s a társadalom fölé rendelődését. Ennek érdekében az állami életet a dolgozók természetes közösségei, a területi és munkaközösségek önállóságára kell építeni, kevés, de fontos funkciót tartva fenn a központi igazgatásra.159 Az új rektor elgondolkoztató székfoglalója is jelezte, hogy most már nemcsak a hallgatóság, hanem az egyetem vezetése is másképpen gondolkozik a jövőről. A rektor gondolatait a hallgatóság is osztotta, később e gondolatok egy része belekerült az októberben megfogalmazott követelések közé. A rektor mellett mások is megfogalmazták a változást sürgető gondolataikat. I. Tóth Zoltán, a Történettudományi Kar dékánja az Egyetemi Ifjúság október 3-i számában az egyetemi oktatás kérdését taglalva fejtette ki: “A tudományos gondolkozás magában foglalja a gondolkodó szabadságát. Az elmúlt három-négy évben nagy jelentőségű szellemi fejlődés ment végbe....A dogmatizmus és a szektásság bilincseitől megszabadított marxista gondolkodás talaján formálódik az értelmiség lényegi egysége... Egyetemmé az egyetem akkor tud válni igazán, ha a fakultatív oktatást az adottságok mértéke szerint minél hamarabb bevezetjük, illetve kiterjesztjük.”160 A dékán a Petőfi Kör május 30-án tartott történész vitáján is kifejtette az egyetemi oktatásról nézeteit, élesen bírálva az addigi politikát, amely az egyetemek legfőbb ismérvét - a tudományos kutatás és az egyetemi oktatás harmóniáját - sorvasztotta el és szinte középiskolává degradálta az egyetemeket. Az oktatói kar egy része és a hallgatóság változást akaró nagyobb tömegei fokozatosan egymásra találtak 1956 őszének kezdetén. A kormányzat kapkodó lépésekkel megpróbálta az egyetemi ifjúság és az oktatók szimpátiáját, de ezek - fizetésemelés az oktatóknak, a hallgatók szociális helyzetének javítása, tantervi reformok hirdetése, a rehabilitációk újabb vontatott megindítása stb. - nem nyugtatták meg a hallgatóságot. Az egyetemeken, így az ELTE-n is különböző csoportosulások, vitakörök jöttek létre, amelyek egyre erőteljesebben követeltek változásokat. Ilyen csoportosulás volt a megosztott bölcsészkar történettudományi részén alakult ún. Kolhoz Kör vagy Kolhoz Klub. A kör résztvevői elsősorban vidékről felkerült, ún. elsőgenerációs értelmiségiek voltak, akik kiáltó ellentmondást láttak a valóság és a propaganda által terjesztett “eredmények” és a fejlődés között.161 A többnyire az akkor éppen működését újra kezdő Eötvös Kollégium diákjai, néhány tanárukkal együtt vitatták az eseményeket, az adott korszak politikáját. Megemlékeztek március 15-ről, majd több összejövetelen az aktuális kérdéseket vitatták meg, de a legnagyobb hatású az 1956. október 6-ra hirdetett séta a Kerepesi temetőben, amelyen az aradi vértanúkra kívántak emlékezni. A séta elhatározásakor még nem volt ismert, hogy ez a nap Rajk László újratemetésének napja is. A séta az 1956. október 23-a előtti legnagyobb rendszerellenes tüntetéssé vált. A Kerepesi temetőből a Sztálin-szoborhoz vonult a mintegy 200-250 egyetemi hallgató (zömében a bölcsészkar diákjai), majd az Andrássy út 60. előtt elvonulva a tüntetés a Batthyány-örökmécsesnél ért véget. A demonstráció természetesen a korabeli sajtóban nagy visszhangot nem kaphatott, de az a tény, hogy az ÁVH és a rendőrség nem avatkozott be és nem tartóztatott le diákokat 159 Világhy Miklós rektori székfoglalója = Eötvös Loránd Tudományegyetem értesítője 1955/56.27. p. 160 Beck - Germuska im. 25. p. 161 VÖ: Szakács Sándor: A (bölcsész) “Kolhoz” ötvenhatban. = A bölcsészkar az 1956-os forradalomban. Szerk.: Vadász Sándor. Bp. 1994. 70-75 p. 122
