Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Kostály László: Aki egybeforrasztotta a múltat a jövővel. A 160 éve született Stróbl Alajos művészi indulásáról
Aki egybeforrasztotta a múltat a jövővel 399 Keszler Adolf volt). 1887-ben a várbazári műtermének ajtaján tanoncként való felvételért kopogtató fiatal Teles Ede, a későbbi jeles szobrász már azt vallotta, hogy „akkoriban Stróbl Alajos volt az ország legkiválóbb szobrásza.”18 Ez az esztendő amúgy különös jelentőséggel bírt Stróbl saját stílusának alakulása szempontjából. Főiskolai kinevezését követően támogatást kért egy párizsi tanulmányúihoz, valamint ajánlólevelet az Ecole des Beaux Arts igazgatójához, s ezeknek birtokában 1887-ben Párizsba utazott.19 Ekkor nyílt módja először behatóan tanulmányozni a közelmúltbeli és a kortárs francia szobrászatot, s a későbbiekben elismerően nyilatkozott Rude, Dalou, Mercier, Carpeaux müveiről. Közvetlen hatás ugyan nehezen mutatható ki művészetében, azonban tény, hogy a nem sokkal később kiadott „La sculpture Frangaise contemporaine” (Párizs, é.n.) című nagyméretű, mintalapnak beillő fotóillusztrációkat tartalmazó albumot20 - más hasonlókkal együtt — műtermében őrizte, és nyilván felhasználta az oktatásban is. Az őt ért benyomásokat hazatérését követően integrálta és feldolgozta, ami mindenekelőtt egyik-másik művének bensőséges és közvetlen hangvételén át is szűrődött, azonban az ő szobrászi felfogása ekkor még alapvetően klasszikusabb, érzelmileg kevésbé fűtött, mondhatni hűvösebb volt. Talán nagy példaképe, Donatello példája lebegett a szeme előtt, de lehet az is, hogy a kor kiváló német szobrászának, a nála szűk évtizeddel idősebb Adolf Flildebrandnak (1847-1921) művészete és nézetei hatottak rá a teatralitás kerülésében és a visszafogottabb formaadásban, mindenesetre inkább vele járt párhuzamos úton, mint az előző generáció barokkos pátosszal áthatott szobrokat mintázó alkotóival.21 Ez már szembetűnő volt a korai sikereinek talán legjelentősebbikét eredményező, az akadémiai tanulmányai vége felé készített, klasszikus szépségű, életnagyságú Perszeusz szobornál (1879) is (3. kép). Ugyancsak ilyen irányú stiláris orientációját mutatja, hogy Geszler Kálmánt, a kiváló műépítészt az epreskerti szobrászpavilon tervezésekor görögös, oszlopcsarnokos homlokzat megálmodására ösztönözte. A 19. század utolsó harmada és a századforduló időszaka a hazai, és különösen a budapesti emlékműszobrászat hőskora, amely különös aktivitást mutatott történelmünk és kultúránk jeles személyeinek szobor-alakban való piedesztálra emelése terén.22 Az immár főiskolai tanár Stróbl számára a köztéri szobrászat első nagy erőpróbája az 1882-ben elhunyt Arany János emlékére 1887-ben kiírt szoborpályázat volt, ahol nyolcadmagával pályázott. A kultuszminiszter elnökletével ülésező bíráló bizottság a kivitelezés jogát először a legjobbnak ítélt pályamű készítőjének, Stróbl Alajosnak ítélte oda. A döntést azonban később - nagy vitát követen - a zsűrizés során kisebbségben maradt Klein Miksa berlini és Tilgner Viktor pozsonyi szobrászművész javaslatának megfelelően a szoborbizottság megváltoztatta (ennek hatására Keleti Gusztáv és Lotz Károly ki is lépett a bíráló bizottságból), és Stróbl, valamint Zala György között újabb pályázati fordulót írtak ki. A második megmérettetésre Stróbl a mellékalakok elhelyezésének megváltoztatásával módosította eredeti elképzelését, aminek révén az emlékmű plasztikai kohéziója erőteljesebbé vált. Zala tervezete erősebben szimbolikus felfogású volt, a kompozíciója csúcspontján az Arany feje fölé koszorút tartó géniusz-figura állt, aki mellett a lírai és az epikus költészet allegorikus alakjai jelennek meg.23 A versenyt végül 1888. október 18-án, a Tudományos Akadémia épületében tartott ülésen egyhangúlag Stróbl javára döntötték el, és ezzel először kerekedett nagy vetélytársa fölé. A szoborra 100.000 forint gyűlt össze, ebből a művész tiszteletdíja 35.000 forint (huszonhét évi tanári fizetése) volt.24 Flazai mintaképeket keresve Stróbl egyáltalán nem volt könnyű helyzetben, hiszen Budapesten ebben az időben alig néhány köztéri emlékmű állt még: József nádor (Johann Halbig, 1869), Eötvös József 18 Teles Ede: ...éltem és művész voltam, i.m. 45. Teles végül nem lett Stróbl tanítványa, véleménye szerint zsidó vallása miatt. (uo. 46-47.) 19 Nagy Ildikó: Stróbl Alajos és a szobrász mesteriskola. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2006. 8. 20 Ma Stróbl Mátyás úr birtokában, ismeretét neki köszönöm. 21 Művészetének későbbi szakaszában az eszményi stílus kiegyenlítettségére és zárt formáira való törekvést háttérbe szorította a természetes szépség alapos tanulmányozáson alapuló, realisztikus kifejezése, amely egyre többször patetikus és pompázatos megfogalmazásban jelentkezett. Ld. Gerő Ödön: Stróbl Alajos. In: Uő.: Művészetről, művészekről. Gergely R. kiadása, Budapest, 1939. 349. 22 Műfaji kötöttségei, politikai fűtöttsége és a laikus szempontok érvényesülése miatt Fülep Lajos, majd többen mások is a korszak emlékmű- szobrászatát a művészet szféráján kívül állónak tekintették. Fülep kiemelte, hogy az emiékműszobrászat „valóságos egész világ, valóságos kozmosz: saját világnézettel, törvényekkel, esztétikával és logikával. Az ész világának ellentéte: a másik, a negatív, az abszurd világ...” Fülep Lajos: Magyar szobrászat. Nyugat, 1918. május 16. Újra közölve: Fülep L: A művészet forradalmától a nagy forradalomig. Cikkek, tanulmányok. Magvető Kiadó, Budapest, 1974, I./295. 23 Caspar von Zumbusch: Beethoven-emlékmű, Bécs, 1880. (fotó: https://upload.wikimedia.Org/wikipedia/commons/b/b3/Wien-Beethoven-Denkmal.jpg, 2016.08.26.) 24 Stróbl Mihály: A gránitoroszlán i. m. 47-51. Stróbl és Zala között a pályázati vetélkedések a későbbiekben inkább az utóbbi sikerét hozták, az 1891-ben a budavári honvédemlékműre, az 1893-ban az Andrássy-szoborra, majd az 1902-ben Erzsébet királyné emlékművére kiírt pályázatot is végül Zala nyerte meg.
