Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Berki Márton–Berki Szilárd: Egy „csinált város” téglái – Téglagyártás Zalaegerszegen
Egy „ csinált város ” téglái - Téglagyártás Zalaegerszegen 241 száraz fa volt, amelyek szerinte csak téglaégetésre voltak alkalmasak, ezért egy (újabb?) téglaégető felállítását javasolta.24 (Itt szükséges megjegyeznünk, hogy a tűzvész által okozott károk helyreállítására 1826- ban létrehozott alsóerdei téglavető ekkor ugyan már nem működött,25 azonban - mint láthattuk - 1840- ben újabbat alapítottak, szintén püspöki engedéllyel; ez utóbbi létrehozásától kezdve, az 1840-es és ’50-es évekből folyamatosan vannak adataink az alsóerdei téglagyártáshoz kapcsolódó tisztségekről, illetve az ezeket betöltő konkrét személyekről.)26 Levéltári források szerint Jákum Ferenc téglaégető-létesítési javaslatát a város azzal a kitétellel fogadta el, hogy anyagilag ugyan nem tudnak hozzájárulni, viszont az építés megszervezéséért cserébe Jákum a majdani haszonból jutalmat fog kapni.27 (Az új téglaégető első téglaszíni felügyelője szintén maga Jákum Ferenc lett.) Az alapítás mellett egyúttal arról is határoztak, hogy a téglaégetéshez felhasználandó korhadt, száraz fákat Smalkovits Mihálynak és Horváth Károlynak kell kijelölnie, bélyegeznie és megbecsülnie, akikhez 1860. január 19-én Molnár György is csatlakozott; a téglaégető részére végül 22 egészen elkorhadt fát jelöltek ki, amelyet összesen 53 szekérnyire becsültek.28 Az egyéb célokra nem alkalmas faanyag felhasználásának szükségessége mellett azonban az 1850-es években már az is kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy az egyre nagyobb mértékű alsóerdei téglaégetés következtében hamarosan fahiánnyal kell majd számolni. A téglaégető évi szükséglete ekkoriban 1.400 m3 faanyag volt, az Alsóerdőből pedig - szabályos kitermelés mellett - 1.000 m3-nél többre nem lehetett számítani.29 Ennek megfelelően Jákum Ferenc már a fent említett előterjesztése után jelezte, hogy ez az 53 szekérnyi famennyiség még a szükséglet felére sem elegendő, mivel a városban jelentősen megnőtt az igény a téglára és a cserépre. A téglaégetőnek ettől kezdve máshonnan, illetve pénzért kellett faanyagot vételeznie. Jákum 1863-ban bekövetkezett halálát követően téglaszíni (és egyúttal erdő-) felügyelői tisztségét Horváth József vette át, aki azonban nem sokkal hivatalba lépését követően, 1863 áprilisában már arról panaszkodott, hogy nem tudja megkezdeni a téglaégetést, mert nincs pénze favásárlásra. Ruzsics Károly ügyvéd, képviselő ekkor 200 forint kölcsönt ajánlott fel, a következő évben, 1864-ben pedig Reich József tárnoki fakereskedőtől vételezett a város 54 öl tölgyfa padlót, a feljegyzések szerint 40 forint 50 krajcárért.30 Horváth József után, 1866-1867-ben Baján József lett a közbirtokosság alsóerdei téglafelügyelője, a korabeli dokumentumok tanúsága szerint azonban a probléma ekkorra sem oldódott meg, ugyanis ő sem tudta helyből fedezni a téglakemencéhez szükséges tűzifa-mennyiséget. Bajánnak botfai és (zala)besenyői fakereskedőktől kellett vásárolnia, valamint ezt követően is általános volt, hogy az égetéshez szükséges faanyag nem kizárólag az Alsóerdőről, hanem a város és tágabb környezetének egyéb erdeiből származott.31 1870-ben a téglaszíni felügyelő Lábodics József volt, valamint ugyanebből az évből ismert, hogy a tég- laégetőhöz szükséges (immár nagyobbrészt vásárolt) fa ára növekedett, ezért a kiégetett tégla és cserép árán is emelni kényszerültek. A megnövekedett faárakra adott (leleményes) válaszként számos zalaegerszegi lakos kezdte el az Alsóerdő fáinak gallyait levagdosni, majd azokat „hulladékfa” néven a téglaégetőnek eladni, ezért határozatilag kellett kimondani, hogy a város erdejéből hulladékfa és gúzsfenyő (boróka) elhordása tilos.32 Végezetül, a 19. század utolsó ismert alsóerdei téglaszíni felügyelői Hegedűs János és Baksay Adám voltak, akik 1872-1874, illetve 1877-1879 között töltötték be a tisztséget.33 (A zalaegerszegi városi közbirtokosság téglagyártáshoz kapcsolódó valamennyi ismert tisztségviselőjét a 6. kép foglalja össze.) A város alsóerdei téglaégetőjét is működtető közbirtokosságról összefoglalóan kijelenthetjük, hogy az 1870-es évekre lényegében egy átfogó, igen hatékony gazdasági egységként működött, amely az akkori polgáriasodé) világ lehetőségeit maximálisan kihasználta, bevételeiből pedig kimondottan városi feladatokat is finanszírozott. Az egyébként erdőkre alapozott közbirtokosság legnagyobb érdekeltsége a téglaégető volt, amelynek kiemelt szerepét egyebek mellett az is jól mutatja, hogy a közbirtokosság összes kiadása közül 24 SZAKÁCS 2012 25 SZAKÁCS 2012, 102. 26 Ld. FOKI 2000 kötetében, illetve a 6. képen. 27 SZAKÁCS 2012, 102. 28 SZAKÁCS 2012, 102. 29 SZAKÁCS 2012, 130. 30 SZAKÁCS 2012,98. 31 SZAKÁCS 2012, 130. 32 SZAKÁCS 2012, 113-114. 33 SZAKÁCS 2012, 118.
