Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Berki Márton–Berki Szilárd: Egy „csinált város” téglái – Téglagyártás Zalaegerszegen
238 Berki Márton - Berki Szilárd területéről termelték ki az agyagot (ennek eredményeként maga a liget lényegében egy észak-dél irányú hosszanti mélyedés), valamint a téglaégető is ott állt.8 Téglabélyeg innen - tudomásunk szerint - nem maradt fenn. Az így elkészült épületet 1773-tól fokozatosan vették birtokba, a ma látható szárnyak közül azonban ekkor még csak a keleti állt, amely az 1890-es évekig bővült a déli és az északi (ma a Zala Megyei Levéltárnak otthont adó) szárnnyal, végül pedig a főútról nézve hátsó, nyugati szárnnyal. A Kvártélyház nevet még Mária Terézia rendelete alapján kapta az épület, eredetileg ugyanis az itt állomásozó katonaság tisztjeinek szálláshelyéül szánták. E minőségében azonban mindössze néhány évig működött, ezt követően többnyire a megyei és városi közigazgatás hivatalainak adott otthont. A Kvártélyház mellett a zalaegerszegi városképet mindmáig meghatározó másik fontos épület a település központjában álló barokk Mária Magdolna- plébániatemplom, melynek építése hosszú évtizedeken keresztül, 1747-1803 között húzódott. Építtetői a város akkori földesurai, kezdetben Padányi Bíró Márton, majd Koller Ignác veszprémi püspökök, 1803-as felszentelése azonban már Harrasi Herzan Ferenc szombathelyi püspök nevéhez fűződik, ugyanis időközben (1777-ben) Mária Terézia Zalaegerszeget is az újonnan alapított Szombathelyi Egyházmegyéhez csatolta. (Az előzőekben említett Csács és Bozsok községek azonban ekkor és ezt követően is a Zalavári Apátság birtokai maradtak.) A Kvártélyházhoz hasonlóan a templom építéséhez is külön téglaégetőt létesítettek, amelynek pontos helye nem ismert, azonban elképzelhető, hogy a közeli Kaszaházán állt (ld. később). Levéltári dokumentumok ugyanakkor beszámolnak arról, hogy 1760-ban egy bizonyos Németh János a Zala-réten azokat a fákat akarta a templom részére a téglakemencéhez kivágni, „melyek kérgét a varga mesterek lefejtették'” (feltehetőleg tölgykéregről lehetett szó, amit a cserzéshez használtak). A csaláson rajtakapták, elfogták, szekerét és marháját pedig a források szerint Kisfaludba (a mai Zalaszentivánra) hajtották, majd három évig ott tartották.9 E fontos épületeken kívül a 18-19. század fordulóján a város polgári házai közül mindössze egyetlen volt kőház, amelyben patika működött. A szűk utcákból álló település szorosan egymás mellé épült házainak döntő többsége tehát továbbra is tűzveszélyes, jellemzően zsúpfedeles, füstöskonyhás vályogház volt. Annak ellenére, hogy egy 1790-ben dúló tűzvész után megalkották a város első tűzvédelmi rendszabályát, egy 1805-ös tűzesetet követően pedig megszületett az első építési statútum, Zalaegerszeg 19. századi történetében számos további tűzvész pusztított. Ezek közül a legnagyobbak közvetlenül egymás után, mindössze néhány nap különbséggel, 1826. július 18-án és július 29-én törtek ki, melyek során szinte az egész város porig égett, a későbbiekben azonban paradox módon a helyi téglagyártás fellendüléséhez is jelentős mértékben hozzájárultak. Már-már misztikus felhangot ad a kettős tragédiának, hogy mindkét tűzesetet előre „bejelentették”.10 A feljegyzések tanúsága szerint 1826. július 8-án reggel valaki azt írta fel az egerszegi vendégfogadó kapujára, hogy tíz nappal később nagy tűz lesz a városban. A városbíró nem vette félvállról az üzenetet; nappal strázsák ellenőrizték az átutazók okmányait, éjszaka pedig tűz vigyázok járták a várost. A fenyegetés napjának reggelén, amikor legtöbben már azt gondolták, hogy semmi sem történik, aratni mentek az emberek. Délelőtt 10-11 óra között azonban egy szekérszínben felcsaptak a lángok, amelyek a szeles, száraz időben könnyen továbbterjedtek. 120 lakóház, 62 pajta, valamint 98 istálló vált a lángok martalékává. A lakóknak ezt követően szinte még felocsúdni sem volt idejük, amikor újabb - ezúttal német nyelvű - fenyegető levelet találtak a fogadó kapuján, mely szerint július 28-án ismét tűz lesz a városban. Aznap esett az eső, ám másnap délelőtt negyed 11-kor a város északnyugati részén, a püspöki major közelében ismét felcsaptak a „dühösködő lángok”. Ezúttal 147 ház, 80 pajta és 126 istálló égett le - lényegében azok az épületek, amelyek nem pusztultak el az első tűzvészben. A város tanácsa szándékos gyújtogatásnak minősítette az eseteket, és megindult a találgatás azok okáról: volt, aki haszonszerzést látott a háttérben, illetve volt, aki egyenesen az akkor uralkodó Ferenc királyt gyanúsította a magyarok „nyomorgatásával”. A pusztító tűzvészedben nemcsak lakóházak és gazdasági épületek károsodtak, hanem a Mária Magdolna-plébániatemp- lom is, amelynek boltozata, valamint tetőszerkezete és toronysisakjai is komoly sérüléseket szenvedtek, harangjai pedig megolvadtak. A város első átfogó rendezési terve még ebben az 8 MOLNÁR 2009 9 SZAKÁCS 2012 51. 10 TÓDOR - PERESZTEGINÉ SZABÓ 2015, 11.
