Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)

Mészáros Ádám: Kiskanizsára költözött családok 1690 és 1760 között. Újabb adatok Kiskanizsa településtörténetéhez

Kiskanizsára költözött családok 1690 és 1760 között 221 ként a földesurak is fontos szerepet játszottak, akik a jobbágyok lakhelyváltoztatását lehetővé tették, illetve elősegítették, sőt némely esetben aktívan kezdemé­nyezték azt. Bár a török kor háborúi és az 1690. évi ostrom a kör­nyék lakosságát menekülésre és bujdosásra kényszerí­tették, Kiskanizsa mindvégig lakott hely maradt. A 18. század a folyamatos fejlődés és gyarapodás jegyében telt. A növekedést az elkövetkező évtizedek újabb há­borúi és pusztító járványai sem tudták megtörni. A Rákóczi-szabadságharcot követő pestisjárvány után alig nyolcvan, 1748-ban viszont már százötvenhét kis- kanizsai családról tudunk. 1757-re a kiskanizsai ház­tartások száma 207-re emelkedett. Az egyházi anyakönyvek, valamint az egyházi és a világi hatalom által készíttetett különféle összeírások kutatása által nyílt lehetőség több kiskanizsai család korábbi lakhelyének meghatározására és Kiskanizsá­ra történt beköltözésük dokumentálására. A levéltári kutatások során feltárt és itt közzétett családtörténeti adatok fontos adalékok lehetnek Kiskanizsa település- és népesedéstörténete számára. Ne feledjük azonban, hogy a jelen tanulmányban szereplő jobbágy családok története csak részben világítja meg az eddig jórészt ismeretlen, vagy csak vázlatosan ismert folyamato­kat. Szükségesnek ítéljük a családtörténeti kutatások folytatását, további kiskanizsai családok történetének és migrációjának forrásalapú vizsgálatát ahhoz, hogy részletesebben és árnyaltabban megismerhessük a 18. század első felét jellemző migrációs folyamatokat és Kiskanizsa 18. századi népesedéstörténetét. így jutha­tunk közelebb a többféle gyökérből kifejlődött kiska­nizsai kultúra és népesség alaposabb megismeréséhez. Levéltári források MNLOL Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Budapest E. 156. Magyar Kamara Levéltára. Urbaria et Conscriptiones N. 78. Regnicolaris lt. Archívum Regni. Lad. HH. Conscriptio Regnicolaris 1715. N. 79. Regnicolaris lt. Archívum Regni. Lad. HH. Conscriptio Regnicolaris 1720. http://adatbazisokonline.hu/kategoria/genealo- gia_-csaladtortenet/osszeirasok SML Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Le­véltára, Kaposvár IV. 1. h. Conscriptiones. Összeírások TGYM Thúry György Múzeum, Nagykanizsa Tört. dók. 72. 2-4. 1. Kanizsa város tanácsának jegyzőkönyvei 1690-1800. ZML Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levél­tára, Zalaegerszeg IV. 9. a. Conscriptiones Universales. Vegyes összeírások, általános adóalap-összeírások 1699-1771. IV. 9. b. Conscriptiones Dicales. Rovásadó­jegyzékek, községi adóösszeírások 1773—1850. V. 1501. Nagykanizsa város tanácsának iratai 1735-1848. Nagykanizsai Szent József Római Katolikus Plébánia anyakönyvei (1690-) Szepetneki Római Katolikus Plébánia anya­könyvei (1712-) Diözesenarchiv Eisenstadt (Kismarton, AU, Burgen­land) Rábaszentmárton (St. Martin a. d. Raab) Ró­mai Katolikus Plébánia anyakönyvei Vasdobra (Neuhaus am Klausenbach) Római Katolikus Plébánia anyakönyvei

Next

/
Thumbnails
Contents