Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Mészáros Ádám: Kiskanizsára költözött családok 1690 és 1760 között. Újabb adatok Kiskanizsa településtörténetéhez
ZALAI MUZEUM 23 2017 217 Mészáros Ádám Kiskanizsára költözött családok 1690 és 1760 között Újabb adatok Kiskanizsa településtörténetéhez Kanizsa vára 1600-ban a törökök kezére került. A várvédő katonaság végleg eltávozott, követve a város korábban elmenekült polgári lakosságát. A védők a város megmaradt részeit lerombolták, a házakat felgyújtották, a várat pedig a törökök kezére adták.1 Kanizsa városát ezzel száz esztendőre leradírozták a térképről. A törökök felismervén, hogy az erődítményen kívüli várost lehetetlen védeni, nem is építették azt újjá.2 A vár belsejét ellenben a saját ízlésük szerint alakították át. 1661-ben egy forgalmas, több emeletes és többnyire fából épült házakból álló városról ír az ide látogató török utazó. Tudósítása többek közt egy dzsámit, több minaretet, két török fürdőt, egy felsőbb iskolát (medresze), két kolostort és 50-nél is több boltot említ a kanizsai várban. Már ekkor létezett a vár nyugati szomszédságában, az egykori Tői falucska helyén felépült Topráklik nevű külváros, melyben nagyszámú felszabadított rája3 élt. „... a bosnyák, szerb és luszatin nyelvet tudják, de magyarul is oly jó' és szépen tudnak, hogy talán még egy magyar sem tud annyira” — írja az itt lakókról Ev- lija Cselebi, az említett török utazó.4 Kanizsát, mint a magát legtovább tartó dunántúli török erősséget, 1690. április 13-án foglalták vissza a Batthyány II. Ádám vezette csapatok.5 6 A törökök elhagyták a várat, amelynek házaiba a győztes sereg katonái költöztek be. Neveik alapján a legtöbbjük német volt, de akadtak köztük horvátok, szerbek és magyarok, sőt találunk a lakók közt itt maradt, megkeresztelkedett moszlimo- kat is. Számos török, illetve moszlimmá lett délszláv maradt a Topráklik nevű külvárosban is. Ez a városrész már a kezdetektől fogva a vártól és a várostól külön fejlődött, az itt lakó, paraszti életmódot folytató lakosság szokásaiban és nyelvjárásában is eltért környezetétől; Kanizsa városától és a környező falvaktól egyaránt. Jelen írás az egykori Topráklik, vagyis a mai Kiskanizsa népének meglehetősen szerteágazó gyökereit igyekszik - legalább részben - feltárni, és a hódoltság utáni évtizedek migrációs és demográfiai tendenciáit kiskanizsai családok történetén keresztül megvilágítani. A kanizsai vár 1702-ben történt felrobbantása után az egykori vártól keletre alakult ki a nagykanizsai városközpont. Kicsit távolabb, a vár nyugati szomszédságában a falusias jellegű Kiskanizsa terült el. A helyi hagyomány szerint az 1690-es hatalomváltás után 200 török, illetve az iszlám vallásra áttért délszláv (rác) maradt itt; ők voltak Kiskanizsa első lakói. Az 1690 után keresztény hitre tért törökökből, rácokból és a hamarosan itt otthonra lelt magyar, horvát és német családokból ötvöződött az a sajátos néprajzi csoport, mely a város lakosságától nemcsak nyelvileg/’ de viseletében és életmódjában is elkülönült. A kiskanizsai sáskák endogám közösségben éltek, ragaszkodva az általuk hernyók-nak titulált városiaktól való különállásukhoz. A „sáska” eredetileg gúnynév volt a „hernyó”- val egyetemben. Míg napjainkra az utóbbi kiveszett a köztudatból, a „sáska” elnevezés máig fönnmaradt, sőt a kiskanizsaiak büszkék is rá, hiszen különállásukat jelképezi. Eredetét csak találgatni lehet. Talán azért kapták, mert a földből, a növényekből éltek, vagy mert úgy lepték el a piacokat, ahogyan a sáskák lepik el a 1 Méri 1988, 51. 2 Méri 1988, 57. 3 Evliya (/elebi (1985, 607.) szerint az oszmán birodalom adózó népessége, vallásra való tekintet nélkül. Más értelmezés szerint a birodalom nem mohamedán alattvalóinak gyűjtőneve. 4 Evliya (/elebi 1985, 570., Vándor 1994, 355-356. A ’luszatin ’ a ’latin' elírása lehet. 5 Vándor 1994, 384. 6 Markó 1981
