Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Tugya Beáta: Nagykanizsa–Miklósfa–Romlott vár (Botszentgyörgy vára) 16. századi állatcsont leletei
Nagykanizsa—Miklósfa-Romlottvár (Botszentgyörgy vára) 16. századi állatcsont leletei 189 ömlő nagyobb folyókban él. A Dunán a folyamszabályozási munkálatok előtt egészen Passauig felúszott, azóta elterjedésének határa lejjebb szorult. A Vaskapu erőmű 1970-es megépülése óta Magyarországon vizát csak egyszer fogtak, Pakson, 1987-ben. A viza tengeri hal, csak ívásra vonul a folyókba. A faj állományának egy része már ősszel elhagyja a tengert és a folyókban telel, más része csak tavasszal kezdi a vándorlást. Az ivóhelyeken március-május között rakja le ikráit, számuk a több százezertől a 7 millióig terjedhet. Ivás után a viza azonnal visszaindul a tengerbe, a kikelő ivadék is a tenger felé úszik, előbb a deltavidék félsós vízében él, majd néhány év után a tengerbe vándorol. A fiatal állatok rendkívül gyorsan nőnek, később fejlődésük lelassul. Az ivarérettséget csak 12-18 éves korukban érik el, de akár 100 éves kort is megérhet egy-egy viza. Maximális testhossza 9 méter, testtömege 1500 kg lehet.21 A viza halászatára évente két időszakban kerülhetett sor, ősszel és tavasszal. Ez a halfaj nemcsak a Dunán és annak mellékfolyóin úszott fel, hanem a Dnyeszteren, Dnyeperen, Volgán, Donon és Kámán is megtalálható volt. Őseink tehát a honfoglalás előtt is ismerhették ezt a nagytestű halfajt.22 A viza történelmi forrásokban, oklevelekben is megjelenik. Például a Képes Krónika irja, hogy 1051- ben a Dunántúlról visszavonuló III. Henrik német-római császár élelmiszert kért I. András királytól, aki 50 óriás vizát juttatott a németeknek.23 A hazai vizekre jellemző nagy halbőség ellenére általános, hogy csak kevés halcsont kerül elő régészeti lelőhelyekről, a viza pedig még ritkább. Ennek oka a feltárás módszereiben is keresendő, hiszen a sokszor kisméretű halcsontok az objektumok betöltésének gondos átszitálása nélkül alig vehetők észre, még inkább igaz ez a pikkelyekre, amelyek pedig jó eséllyel megmaradnak több száz év után is. A halcsontok közül a ponty, csuka maradványok, illetve a nagyobb harcsacsontok viszonylag könnyen azonosíthatók. A viza sokkal ritkább, mivel a tokfélék, amelyekhez a viza is tartozik, a félcsontos halak ( Ganoidei) alosztályába tartoznak. Koponyájuk porcos, és egész belső vázukra a porcos elemek túlsúlya a jellemző,24 azaz ezek a részek többnyire nem maradnak fenn, elbomlanak. Az úszósugarak elcsontosodnak, megmaradási esélyük jobb. A romlottvári csontanyagban egy viza mellúszósugara, bognártüskéje került elő majdnem teljesen épen (1. kép 7). A csont hosszúsága 142 mm. Szélessége kb. 37 mm. A hal kb. 176 cm hosszúságú lehetett,25 azaz ember nagyságú volt. Ez az egyed fajának viszonylag kisméretű, valószínűleg még fiatal példánya volt. A lelet különlegességét méretén túl az is emeli, hogy a Dunántúlnak ebből a délnyugati régiójából vizacsont a romlottvárit leszámítva még nem került elő. Eddig 15 középkori és törökkori lelőhelyet ismerünk, ahol tokfélék maradványait azonosították, közülük 11 közvetlenül a Duna mellett található (pl. Győr-Ece, Esztergom, Visegrád, Óbuda, Buda-Vár, Vác), egy a Duna elérhető közelségében, a Duna-kanyarhoz közel (Pilisszentkereszt), egy pedig a Duna jobb partján, Pakstól nem túl messze (Sárszentlőrinc-Birkajárás). Nagyobb távolságra csak két település található, az egyik Zirc, a másik Szendrő. A csontok többféle lelőhely típusból származnak, város, kolostor és vár egyaránt megtalálható közöttük.26 További egy halcsontot nem lehetett meghatározni, a fejrégióból származik. Megmunkált leletek a vár területéről A vár területéről 7 megmunkált csonttárgyat ismerünk.27 Három közülük vázcsontból készült, négy pedig agancsból. Az őz- és szarvasagancsok a csontfaragók kedvelt nyersanyagai voltak. Az 1976-os ásatás során került elő egy csontlemez (Ltsz.: 80.86.5.) (2. kép 1). Téglalap alakú, a tárgyleíró karton szerint feltehetően gombok kivágására utaló két hiánnyal. H.: 5,8 cm, Sz.: 3,5 cm. A csontlap felszínét mindkét oldalon simára dolgozták. A csontfal legkisebb vastagsága a széleihez közel 2,75 mm, a legnagyobb vastagsága 3,9 mm. A vár 1989-es ásatása során, az öregtorony alapozásának árkából származik egy csontból faragott eszköznyél (Ltsz.: TGYM.2005.1.72.1.) (2. kép 2), szarvas- marha vagy ló hosszúcsontjából készítették. Felső lapja domborúra képzett, simára csiszolt, alsó sarkai lekerekítettek, felső vége elvékonyított, kettős hornyo- lattal díszített. Valószínűleg 4 egyenlőtlen távközön21 PINTÉR 2002, 26. 22ZOLNAY 1977, 99. 23 Uo. 24 PINTÉR 2002, 24. 25 BARTOSIEWICZ - TAKÁCS 1997, 12-15. 26 BARTOSIEWICZ - BONSALL 2008, 36, Fig. 1. 27 A csonteszközökről röviden írt VÁNDOR 1995, 20-21.
