Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Vándor László: Újabb adatok a középkori Kanizsa mezőváros topográfiájához. A Kanizsai Boldogságos Szűzről címzett ferencrendi kolostor régészeti emlékei
ZALAI MÚZEUM 23 2017 163 Vándor László Újabb adatok a középkori Kanizsa mezőváros topográfiájához1 (A kanizsai Boldogságos Szűzről címzett ferencrendi kolostor régészeti emlékei) A magyarországi gazdasági fejlődés a Délnyu- gat-Dunántúlon nem tette lehetővé a szabad királyi városok létrejöttét, de a 14-16. században számos mezőváros (oppidum) jött létre, melyek főleg a környék mezőgazdasága által termelt áruk cseréjének színterei voltak. A jelentősebb mezővárosok országos vásárain nemcsak a magyar kereskedőkről, hanem a környező országokból érkezőkről is van tudomásunk, jelenlétük a régészeti anyagban is hagyott nyomokat. A jobb adottságú településeken - közülük is leginkább az uradalmak székhelyein - alakultak ki a városiasodás jellemzői.2 A viszonylag nagyszámú mezővárosról, azok sajátosságairól az írásos adatok alapján sajnos keveset tudunk, arról pedig a közelmúltig szinte semmit, hogy milyen volt településszerkezetük, miben különbözött a nagyobb falvaktól. Az elmúlt két évtizedben végzett régészeti kutatások nyomán lassan kezd kialakulni ez a kép, s különösen sok új ismerettel rendelkezünk a térség legfontosabb kereskedelmi iránya melletti településekről. Az Anjou-házi uralkodók alatt az itáliai kapcsolatok felerősödtek, így nem véletlen, hogy a megye délkeleti részén már all. század óta létező, Budáról az Adriához vezető fő kereskedelmi és hadiút mellett fekvő Keszthely és Kanizsa fejlődése volt a leglátványosabb. Ehhez még az is hozzájárult, hogy a 14. század végi fellendülés idején I. Károly és I. Lajos által kedvelt főúri családok birtokai voltak ezek a települések. Keszthely a Lackfiak, míg (NagyjKanizsa a nevét a településről kölcsönző Kanizsaiak birtoka volt. Keszthelyen az 1380-as években, Kanizsán 1418-ban alapítanak kolostort a ferences szerzetesek számára. A ferences kolostorok megjelenése a településeken egyértelműen jelzi azokon a gazdasági fejlődést, a kereskedelem megélénkülését, hiszen a koldulórendi szerzetesek közösségeinek a fenntartásában ezek teremtették meg az alapvető feltételeket. Ha az alapításban és a kolostorok megépíttetésében a földesuraknak volt is elsődleges szerepük, a fennmaradást már jelentős mértékben a környezet adományai biztosították. A feltételek leginkább a városokban, mezővárosokban voltak meg a szerzetesek adománygyűjtéséhez, ahol a helyi iparosság, az országos és hetivásárok sokadal- mai adták meg a lehetőséget. Mindezekből adódóan a koldulórendi kolostorok alapítására döntően a jelentősebb mezővárosokban került sor. Ilyen volt (Mura-)Szemenye, Keszthely, (Nagy-)Kanizsa, Egervár, (Zala-)Szentgrót ferences kolostora. Egy nagyon kései alapítás, a (Zala-)tárno- ki, a mezővárossá válás fontos lépéseként fogható fel, mely azonban a török háborúk miatt nem valósulhatott meg. Csupán egy kivételt ismerünk Falkosiból,3 amely ugyan nem városban, de egy nagyon jelentős észak-dél irányú főútvonal mellett feküdt. Ez a kolostor azonban a többiekhez képest nagyon kicsi volt.4 A szakirodalomból ismert, hogy a koldulórendi kolostorok többségének helye a városok szélén, elsősorban a bevezető főbb útvonalak mellett volt. Ennek a megfigyelésnek a zalai kolostorok is megfelelnek. A legépebben megmaradt keszthelyi kolostor, a hatalmas téglatemplomát megőrző egervári és a romként 1 A tanulmány a „Mensch, Siedlung und Landschaft im Wechsel der Jahrtausende am Balaton”, Castellum Pannonicum Pelsonense Vol. 4. 2014. című kötetben angol nyelven megjelent írás részben átdolgozott, bővített változata. 2 Kubinyi 1989 3 Ma Hahót községhez tartozó Alsófakospuszta. 4 Vándor 1986; Vándor 1996, 208-216.
