Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)

Molnár László: Egykori vízimalmok a mai Zalaegerszegen

324 Molnár László Böhm Jenő malomtulajdonost és feleségét sz. Präger Erzsébetet 1944. július 3-án a gettóból több száz társukkal együtt a téglagyárba vitték a zsidók vagyona után kutató csendőrök, ahol az elrejtett értékeik­ről faggatták őket. A vallatás során Böhméket is véresre verték223. Az 1949-es kimutatás szerint: Cég: Kaszaházi Műmalom. Tulajdonos: Böhm Jenő, Böhm Zoltánné. Kapacitás: 180 q/24 h. Használhatóság: 80. %224. A háború után gépészei: Zrínyi József és Cseh József voltak. Államosítás után raktárral bővítették, kapacitását növelték. A megye legnagyobb kapacitású, központi malma lett. 1955-ben villamosították. Itt székelt a Malomipari Egyesülés is 1956. január 1-ig. A malom vezetői a leállításig: Molnár János, Sopronyi István, Sopronyi József, Kránitz Ferenc, Mogyorósi Károly, Péter István és Tompa Csaba. Főmolnárjai (művezetői): Bondor Zoltán, Csicsor János, Méhes Béla, Petrus Ödön, Rúzsa György, Jakosa Árpád, és újra Méhes Béla, majd Tompa Csaba voltak225. A malomban dolgozott Ruzsics Sándor molnár is, aki előtte a gutorföldi malomban volt. Innen Győrbe ment dolgozni226. A Gabona és Malomipari Vállalat az 1990-es évek elején jelentős költséggel felújította. Privatizálták, helyén ma lakópark áll 227. (Kaszaházi-malom36/l 93228) Kis-malom, Baumgartnér-malom 36/197229 Zala folyó 1714-ben tűnik föl, mint az egerszegi plébá­nos malma230. A kaszaházi hídtól keletre, a mai ZTE edzőpálya mögötti részen állt. Meg van a malom az I. katonai térképen is, egy kerítéssel körülvett házzal231. 1850-ben összeírták a kereskedőket és iparosokat, köztük a „Zala Egerszegi Molnár Czéhbeli” molnárokat. Kis malomban Pell Ferencet232. A II. katonai térképen a Zala jobb partján áll, mellette vele azonos telken 3 épület. 223 Kapiller-Paksy 2014. 252. 224 MNL ZML-a IV. 433. Kimutatás Zala vármegye területén lévő malmokról 1949. 05. 20. 147. sorsz. 225 Jakosa, 2005. 226 Tuboly Zoltánné, szül. Ruzsics Zsuzsanna közlése, 2013. 227 Jakosa 2005. 228 ZMFN 1964. Zalaegerszeg 106-111. p. 229 ZMFN 1964. Zalaegerszeg 106-111. p. 230 MNL ZML HLc. Csesztreg 67. ZML. Inqisitiones Fasc. 1/28. 231 I. kát. Coll. IV. Sectio XII. 232 MNL ZML JV" 508. Kereskedők és iparosok jegyzéke 1850.

Next

/
Thumbnails
Contents