Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Müller Róbert: A kontinuitás kérdései Fenékpusztán
A kontinuitás kérdései Fenékpusztán 27 az utóbbiról - 74 sír - kiderült, hogy egy önálló, késő római kori temető (Müller 2010, 109-152.), amely a Lipp- és a Csák-féle temetők között helyezkedik el. Itt nem kerültek elő kora avar kori temetkezések. A déli erődfal előtti temetők teljes anyagát, egységes szempontok alapján, a közelmúltban tettem közzé. Ezek szerint a déli erődfal előtti területen négy késő római kori temető volt, három az erődfaltól távolabb, egy pedig közvetlenül a fal előtt helyezkedett el (l. ábra). Az első három a sírokból előkerült érmek és a leletanyag alapján 4. század közepe és feltehetően az 5. század közepe között voltak használatban (Müller 2010, 184-237.). Feltehetően a keleti gótok megjelenésével, Thiudimer király itteni megtelepedésével hozható kapcsolatba a lakosság zömének eltűnése, és a temetkezések megszakadása. A déli erődfal előtti temetőt természetesen csak az erőd megépítését követően nyithatták meg, és használata az 5. század közepét követően is folyamatos lehetett. Korábban a véleményeket tehát csak a részlegesen vagy hiányosan közzétett fenékpusztai anyag alapján fogalmazhatták meg. Kovrig Ilona nem zárta ki, hogy Fenékpusztán egészen a 6. századig számolni kell az antik népesség kontinuitásával, de tekintve, hogy a fenékpusztai erődön kívül nem találta nyomát a települések továbbélésének, és nem találta meg helyben a Keszthely-kultúra típusainak előzményeit, felvetette, hogy a „kosárkás függők népe” a 6. század közepén vándorolt Keszthely környékére (Kovrig 1958, 66-72.). Kiss Attila és Tóth Endre továbbra is úgy vélték, hogy a Keszthely-kultúra anyagi műveltségének létrehozásában semmilyen bevándorlók nem játszottak szerepet (Kiss A. 1968; Tóth 1990, 18-28. és 1994, 242-256.). Ezt az 5. század közepe és a 6. század közepe közötti évszázadra keltezhető régészeti leletekkel nem tudták igazolni, legfeljebb a földrajzi nevek Ny-dunántúli továbbélésével érvelhettek. Környékünkön ilyen a Zala folyó (római Sállá) és maga a Balaton (római Pelso, 9. századi Bilisasseo) (Tóth 2006, 581-582.). A magyar kutatók többsége számolt a római lakosság továbbélésével, de elfogadta, hogy a 6. század második felében más etnikumhoz tartozók is megjelentek az erődben. Bóna I. először bizánci vagy bizánci elemekkel kevert langobardokra gondolt, de elképzelhetőnek tartotta germán elemek megjelenését is, majd felvetette, hogy Sirmiumból, Singidunumból és később a langobardok ellen vezetett Forum Iulii hadjárat során elhurcoltak alkották az erőd és környékének népességét (Bóna 1968, 26.; Bóna 1970, 257-258., 122. j.; Bóna 1971, 299-300., Bóna 1984, 322.). Sági szerint a helyi lakossághoz nyugati germánok jöttek, majd úgy vélte, a keleti gótok élték meg itt az avar kort (Sági 1961, 427-429.; Sági 1970, 173-174., 185-186.; Sági 1989, 301.). Magam mindig elképzelhetőnek tartottam, ill. valószínűsítettem a továbbélő antik népesség szerepét a Keszthely-kultúra létrehozásában, de a kultúra korai temetkezéseit kivétel nélkül a korai avar korra kelteztem, és a bevándoroltak hagyatékának határoztam meg (Pl. Müller 1992, 254.; Müller 1996, 265.; Müller 2000, 247.; Müller 2002, 93.). Legutóbb Volker Bierbrauer foglalkozott részletesen a korai Keszthely-kultúra leleteivel, és arra az eredményre jutott, hogy a tárgyak egy része az avar honfoglalás, tehát 568 előttre keltezhető, és a kultúra női viselete római eredetű (Bierbrauer 2004a és Bierbrauer 2004b). Az általa ide sorolt leletek egy részének keltezése azonban nem egyértelmű. Ilyenek pl. a pajzs alakú tüskével ellátott bronzcsatok (Bierbrauer 2004a, 71.). Az 1963/23. sír csatja nemcsak a 6. század első felére keltezhető. Ez és az 1971/90. sír csatja ahhoz a nagyobb, masszív típushoz tartoznak, amelyet általában a 6. század második harmadára kelteznek (Martin 1989, 133-135.. és Martin 2000a, 166-176.), de ezek a csatok előfordulnak még a 6. század végén és a 7. század elején is pl. a környei temetőben (Salamon-Erdélyi 1971, 26. és 29.) és nemcsak nálunk, de Svájcban és az itáliai langobard női sírokban is (Moosburger-Leu 1971, 123-124.; Bierbrauer 2008a, 473., Abb. 2. és Bierbrauer 2008b, 124. Abb. 17). Ha az 1963/23. sír körül korai avar övgarnitúrás férfiak és gömbcsüngős fülbevalójú nők nyugszanak, elképzelhetőnek tartjuk, hogy velük egyidős ez a sír is. A vas karperecek keltezhetetlenek. A fenékpusztai sírokból 46 példányt ismerünk. De ezek nemcsak a késő
