Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Müller Róbert: A kontinuitás kérdései Fenékpusztán
ZALAI MUZEUM 22 2015 25 Müller Róbert A kontinuitás kérdései Fenékpusztán' Pannónia provincia romanizált népességének népvándorlás kori továbbélése máig a régészettudomány vitatott kérdései közé tartozik. Az egyik véglet szerint provinciánkban csak a társadalom felső rétege volt romanizált, és tekintve, hogy ez a réteg a birodalmi kormányzattól függött, a provincián kívüli bevételi forrással rendelkezett, a birodalmi adminisztráció összeomlását követően az 5. század folyamán elmenekült. Ezért a romanizált népesség etnikai kontinuitásáról nem beszélhetünk (Mócsy 1974, 196-199.; Mócsy 1984,260-264.). A másik véglet szerint Pannónia 4. századi keresztény népességének utódai nemcsak a hun és germán hódítókat vészelték át tömegesen, de az egész avar kort is, és ővelük foglalkozott a 796-os Dunamenti zsinat (Tóth 1990, 19. és 30.; Tóth 1994, 243. és 259.). A kérdés eldöntésében fontos szerepet játszhat a Keszthely-fenékpusztai erőd népességének sorsa, hisz az erőd népvándorlás kori használata bizonyított. A következőkben a déli erődfal előtti temetők eddig ismert sírjai és leletei alapján kíséreljük meg a választ. A rendkívül gazdag horreumi temetőt figyelmen kívül hagyjuk, mert bár a női sírok egy részében kétség kívül késő antik viseleti tárgyak kerültek elő, de ez a temető a 6-7. századra keltezhető, így itt semmiképp sem számolhatunk a késő római kortól folyamatosan használt temetővel, így nem zárható ki, hogy az itt eltemetettek utólag telepedtek meg az erődben. A temető használatát az ásató, Barkóczi L. először az 546-582 közötti időre (Barkóczi 1968, 310.) majd a 6. század első felére keltezte (Barkóczi - Salamon 1984, 172., 180.). A hazai és nemzetközi kutatás Bóna I. nyomán (Bóna 1971, 296-300.) 568 és 630 közé keltezve, kora avar korinak tartotta. Magam is ezt az álláspontot képviseltem (pl. Müller 1987 és 1996). Az utóbbi időben újra felmerült, hogy a sírok egy része 568 előtti lehet (Bierbrauer 2004a és 2004b, Vida 2009 és 2011). A déli erődfal előtt először 1885-ben Lipp Vilmos egy nagyobb temetőből 300 sírt tárt fel. Ásatásának hozzávetőleges helyét sikerült meghatározni, az erőd DNy-i része előtt, az erődfaltól távolabb (Müller 2002a, 93-94.; Müller 2010, 13.). A sírok több mint kétharmada téglasír volt, de ezek közül csak négy volt bolygatatlan (Lipp 1886, 143.). A 91 egyszerű földsír többsége is rablásnak esett áldozatul. Lipp mindössze öt sír anyagát ismertette külön, a legjellegzetesebb késő római leleteket, mint pl. a hagymafejes fibulákat csak megemlítette, és a temetőt a 4-5. századra keltezte. Kuzsinszky csak röviden ismertette Lipp ásatásának eredményeit (Kuzsinszky 1920, 69.). Alföldi András volt az első, aki felismerte, hogy a döntően késő római kori leletek mellett három férfisírban és egy gazdag női temetkezésben kora avar kori mellékletek voltak, de úgy vélte, hogy a temető a 4. századtól folyamatosan használatban volt, és a 6-7. századi leletek is a helyben továbbélő késő római kori népesség hagyatékához tartoztak 1 Ez a munkám 2010-ben készült, és a fenékpusztai erőd déli fala előtti temetőkről írott monográfiámnak (Müller 2010), a kontinuitás kérdéseire vonatkozó eredményeit összegzi magyar nyelven. A László Gyula születésének centenáriumára tervezett tanulmánykötetben jelent volna meg. A kiadás költségeit sajnos nem sikerült előteremteni. A szöveget néhány azóta megjelent, a témát érintő dolgozatra történő hivatkozással egészítettem ki.
