Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Balogh Margit: Mindszenty József veszprémi püspöki kinevezése
250 Balogh Margit leslegessé vált, miután kinevezését akkor sikerrel akadályozta meg a kormányzat és Serédi hercegprímás. „Amikor az elmúlt [1942] nyáron a magyar királyi kormány feje ezeket a neveket mondta nekem, én nem tanácsoltam, hogy a Szentszéknek sugalmazzák őket” - írta később a hercegprímás Rótta nunciusnak13. Újból akkor csillant fel a lehetőség, amikor 1943. május 7-én két kulcspozíció élén is a fentiekben már említett változás történt: Grősz József szombathelyi püspökből kalocsai érsek, Czapik Gyula veszprémi püspökből egri érsek lett. Az első személy, aki a veszprémi püspök székre szóba került, Géfin Gyula szombathelyi vicerektor (egyébként Mindszenty kevés barátainak egyike) volt, de őt Serédi nem pártolta. Egy 1943. május végén készült „jelölőlista” első két helyén két esztergomi pap állt, mégpedig Meszlényi Zoltán segédpüspök és Drahos János érseki helynök. A sorban őutánuk következők egyik sem volt Mindszenty József. A hercegprímás és a kormányzat első egyeztetésére 1943. július 22-én került sor a gerecsei prímási nyaralóban, a források ezúttal sem említik Mindszenty nevét. Gróf Mikes János, nyugalmazott szombathelyi püspök, viszont, aki pontosan tisztában volt a helyzet kivételességével, roppant agilissá vált Mindszenty érdekében. Kedvelt papjában látta az egyház jövőjének zálogát, ezért nem volt rest a nevét a megfelelő helyeken többször is emlegetni, csak hogy a két egyházmegye egyikének élére ő kerüljön. „... sok bizodalmám nincs, de azért én még megteszek, amit tudok, nem a Te, hanem az Egyház érdekében” - írta kijózanítóan Mindszentynek14. Óva intette az elbizakodottságtól: „... a világért se szerepelj mint jelölt, sőt ne is éld be magad a gondolatba, nehogy csalódás érjen.”15. Mikes valóban minden követ megmozgatott. Mindszenty érdekében koptatta a pápai nuncius hivatalának küszöbét, és újfent beajánlotta Hubert Noots premontrei generális, a Rómában nagy befolyással bíró, Magyarországot is ismerő, világlátott főpap figyelmébe. „Veszprém részére szabad volna Önt Mindszenty (Pehm) [személyére felhívjni, erre Isten választotta, és a veszprémi komoly úr [?] akarja őt, és csak őt. Nehéz idők várnak ránk, és ott a megfelelő embernek kell állnia, mert az állás nagyon fontos és nehéz. Az egri kinevezéssel [Czapik Gyulával] megbarátkoztam - mert bár a férfi ellenszenves, de okos és jellemszilárd. A jó Grősz atya túl nagy kalapot kapott a fejére, amitől állandóan fejfájása van.”16 Javaslataira megnyugtató választ kapott: „Megteszem a lehetségest azokért a nevekért, amelyekre Excellenciád utalt nekem” - ígérte Mikesnek Noots17. A szombathelyi esélyeket illetően lehűtötték Mikes reményeit, mivel „Róma nem nevez ki szívesen püspököt saját egyházmegyéjéből”, viszont Veszprém élére még Grősz püspök is Pehm nevét említette18. Mikes a püspöki javaslat-tételekben kulcsz- szereplő kultuszminiszternél, Szinyei Merse Jenőnél is lobbizott Mindszenty érdekében. A miniszter 13 PL 9369/1944. Serédi Jusztinián hercegprímás olasz nyelvű levele Angelo Rótta nunciushoz. Esztergom, 1943. december 23. 14 PL Mm. 17. doboz, „1943-45” feliratú boríték. Mikes János címzetes érsek levele Mindszenty Józsefhez, 1943. május 29. Kézírás. 15 PL Mm. 17. doboz, „1943-45” feliratú boríték. Mikes János címzetes érsek levele Mindszenty Józsefhez, [1943] június 5. Kézírás. 16 „...für Veszprém dürfte ich Sie Mindszenty (Pehm) zu........en [?], er ist dafür von Gott getroffen, u. der ernste Herr [?] von Veszp. wünscht ihn, u. nur ihn. Es erwarten uns schwere Zeiten, u. dort muss der rechte Mann stehen [?], denn die Position ist sehr wichtig [?] u. schwer [?]. Mit [?] der Erlauer Ernennung habe [?] ich mich [?] befreundet [?] - denn der Mann ist zwar zuwieder, aber gescheit u. charakterfest. Mg. Gross der Gute hat einen zu grossen Hut auf den Kopf bekommen, wovon er stets Kopfweh hat.” Szombathelyi Egyházmegyei levéltár (a továbbiakban: SZEL) Mikes János hagyatéka, 19. doboz, Missilis 1943. Mikes János levélfogalmazványai Hubert Noots generálisnak. Szombathely, k. n. [1943] Eredeti, kézírás. (Az átirat Schmidt Péter munkája.) Lásd még PL Mm. 17. doboz, „1943-45” feliratú boríték. Mikes János címzetes érsek levele Mindszenty Józsefhez. H. n., 1943. július 19. Kézírás. 17 „ Ich werde das mögliche tun fiir die Namen welche Euer Excellenz mir angedeutet haben. ” SZEL Mikes János hagyatéka, 19. doboz, Missilis 1943. Hubert Noots levele Mikes Jánoshoz. Róma, 1943. június 1. 18 PL Mm. 17. doboz, „1943-45” feliratú boríték. Mikes János címzetes érsek levele Mindszenty Józsefhez. H. n. [1943] június 5. Kézírás.