Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Bekő Tamás: Zalatárnokiak a Donnál, 1942–1943
Zalatárnokiak a Donnál, 1942-1943 173 honvéd fagyhalálát éppen a német katonák embertelen viselkedése okozta. A magyarokat, mint a doni front összeomlásának kizárólagos felelőseit, megvetették. A fő útvonalakat nem használhatták, a magyar szánokat elvették, és a rajta utazó beteg és legyengült embereket sorsukra hagyva, lelökdösték a fogatokról, a fűthető szálláshelyeken nem tűrtek meg maguk közt magyarokat. A felsőbbrendűség elvét kidomborítva és alkalmazva, úton-útfélen gyalázták a magyar honvédséget. Ha a magyarok birtokában volt valami, ami kellett nekik, akár erőszakkal is, de elvették. Sipos Béla szakaszvezető részben bélelt szőrmecsizmájának köszönhette, hogy fagyás nélkül úszta meg a hosszú gyalogmenetet. Egy ízben egy német altiszt éppen az ő lábbelijét nézte ki valamelyik katonája számára - mondván német csizma —, és agresszív módon, fegyverrel próbálta lekényszeríteni róla. Igaz, a csizma fejében kapott volna egy kisméretű, rossz állapotú bakancsot, de - belegondolva annak végzetes kimenetelébe - nem ment bele a „nagylelkű” cserébe. Végül határozott fellépésének és a katonasorsnak köszönhetően úgy alakult, hogy megmaradt a csizmája és így az élete is.52 A visszavonuló magyar csapatok töredék alakulatai 1943 márciusára rendeződtek oly mértékben, hogy a hazatérés már nem tűnt elérhetetlen álomnak, és kis idő múlva meg is valósulhatott. Az élni akarás és a sors — a rengeteg veszteség ellenére is - sok embert hazavezérelt. Azok a katonák, akik végül szerencsésen hazatérhettek, életük végéig hordozták a nagy orosz télben szerzett testi-lelki sebeiket. A 17/III. zászlóalj tárnoki lövészei és géppuskásai közül hat személy is másodfokú fagyási sérüléseket szenvedett a visszavonulás során. Érdemes megemlíteni, hogy az emberség és a bajtársiasság még ezekben a nehéz órákban sem hagyta el a tárnokiakat. Sifter Ferenc élete végéig emlegette, hogy az ő életét a bajtársai mentették meg, akik fagyási sérüléseik ellenére is a hátukon vitték, és nem hagyták meghalni a végtelen orosz hómezőnN (22-27. kép). Hazatérő honvédeink egy időre vesztegzár alá kerültek. Erről és a katonák testi-lelki egészségéről Varga Jenő 1943. május 2-i, Nagykanizsán keltezett leveléből értesülhetünk:54 „Ne haragudj, hogy ilyen hanyag vagyok a levélírással, mindennap szerettem volna írni, de nem tudtam, mert 40 és 41 fokos lázzal feküdtem. Még most is csak nagy nehezen tudom megfogni a ceruzát. Hogy milyen bajom van, azt ne is kérdezd, negyven fokos hidegben éjjel-nappal kinn voltunk az Isten ege alatt. [...] Különös újság nincs, minthogy egy évi frontszolgálat után rabok lettünk. Azt mondják, három hétig fog ez a zárlat tartani. Akik tárnokiak kinn voltunk a fronton és élünk, mind a Károly laktanya rabjai vagyunk. Pete Károly, Novák Jenő, Gombos Jenő, Nagy Jenő, Sipos Béla és jómagam. ” A vesztegzár lényege az volt, hogy ez idő alatt az életben maradt és hazatért, ám a visszavonulás súlyos terhétől megtört, agyonfagyott és végsőkig kimerült katonák kondícióját feljavítsák, és felkészítsék őket az ünnepélyes fogadásra, amit a töredék alakulatok részvételével, Nagykanizsán május 16-án, Zalaegerszegen pedig május 20-án tartottak meg. Az ünnepségek után a doni frontharcosok - elsősorban a nem hivatásos legénységi állomány tagjai — rövid időre leszerelhettek. A falujukba visszatérő férfiak örömét beárnyékolta az eltűnt és elesett honvédek családjainak gyásza, a hősi halált halt bajtársak és barátok pótolhatatlan hiánya. Május utolsó vasárnapján Zalatárnokon is mély főhajtással adóztak a doni áldozatok emlékének. Erről a jeles eseményről a megyei sajtó is tudósított:55 „ Méltó keretek között ünnepelte Zalatárnok és környéke a hősök ünnepét. Az ünnepély szentmisével kezdődött, amelynek keretében az orosz frontról hazatérő honvédek közös szentáldozáshoz járultak. Este a hősi emlékmű előtt, tábortűz mellett volt megható ünnepség. Gombos Jenő szakaszvezető helyezte el először az orosz frontról hazatérő katonák nevében a hála koszorúját, majd a leventék koszorúzták meg az emlékművet. Utána Németh István zalatárnoki körjegyző magas szárnyalású beszédben adta át Primmer Imre, Tóth Károly és Vizsi Pálnak az orosz fronton szerzett német kitüntetéseket. ” Az 1943 májusában átmenetileg leszerelt zalatárnoki honvédek egy részének még abban az évben, míg a többieknek 1944-1945-ben ismét be kellett vonulni, és egészen a háború végéig katonáskodtak. Közülük - elsősorban a magyarországi hadszíntéren - sokan megsebesültek, míg mások évekig tartó orosz hadifogságra jutottak, néhányan pedig elestek a harcok során. Amikor a második világháború befejeződött, a különböző hadszíntereket megjárt és sokat szenvedett magyar honvédekre nehéz idők vártak. Noha 1945. augusztus 20-án, a zalatárnoki temetőben felállítan52 53 54 55 Sipos Béla 2000. november 18-i szóbeli közlése. Sifter Ferencné Gombos Erzsébet szentkozmadombjai lakos szóbeli közlése. Varga Jenő 1943. május 2-án kelt levele. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1943 11:3.
