Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Bekő Tamás: Zalatárnokiak a Donnál, 1942–1943
166 Be kő Tamás lát —, mintegy 20-25 km-es szakaszt kellett védenie.25 A kezdeti támadó hadműveletek után a doni arcvonalon állóháború alakult ki. A katonák és a hátország közt újra beindult a levelezés, a tábori posta. Mindenki írt haza, ki-ki a maga módján és stílusában. Sipos Béla hosszabb levelet irt a zalatárnoki plébánosnak, amit a helyi sajtó is leközölt. írása, még ha kissé propaganda ízű is, hűen tükrözi a fronton harcoló magyar honvéd lelkivilágát, kötelességtudatát és hazaszeretetét:26 „Kedves Plébános Úr! Szeretettel küldöm üdvözletemet a mi szeretett plébános urunknak a többi tárnoki bajtársammal együtt. Hála Istennek mi egészségesek vagyunk, melyet szívből mi is kívánunk. Most, hogy e hónap újra a tanév kezdete, s egyúttal a levente foglalkozások kezdete is, ez indított arra, hogy egy hosszabb levélírásba kezdjek. Nem tudom, hogy ki a főoktató, éppen ezért azt hiszem, hogy a vallási oktatást, erkölcsi és hazafias nevelést a plébános úr lesz hivatva ezután is megtartani, amit remélem, örömmel fog ismét vállalni. Mi, akik itt vagyunk, saját szemünkkel láthatjuk, hogy mennyire fontos a fiatalság nevelése. Itt teljesen hiányzik, különösen a fiatalságból a vallás, az erkölcs, és főképpen a szeretet. így nevel a szovjet, s mellette szörnyű nyomorba kergette a lakosságot. Amerre járunk, mindenütt árpa-, hajdina- és köles darából összekevert kenyeret fogyaszt a lakosság, pedig elsőrendű gabonatermő vidék. Fehérre meszelt házak helyett pucolatlan, roskadozó, bűzös, nedves viskókban laknak. Szappant rég nem használtak, mert ha kapnak tőlünk, mosolyogva magyarázzák, hogy náluk ez újság. Míg a fiatalság teljesen vallástalan, addig az öregek összetett kézzel köszönik, hogy elhanyagolt, letarolt templomaikat megnyitottuk előttük és naponként eljárhatnak az Isten házába. Minden muzsik nyakában megtaláljuk az elrejtett, féltve őrzött drága keresztet. A nyomortól teljesen elhanyagolt a külsejük. Nagy, bozontos haj és gondozatlan szakáll jellemez minden muzsikot. Ilyen, testileg és lelkileg műveletlen és erkölcstelen néppé akarta a szovjet Európa millióit átformálni. Ilyen néppel állunk szemben, de a győzelem bátor és biztos tudatával álljuk helyünket. Sokszor gondolunk emellett haza is, fehérházas göcseji kis falunkra. Otthon! Milyen jó itt is ezt a szót kiejteni, és milyen különösen hangzik. Amíg otthon voltam, talán nem is éreztem ennek a szónak az igazi értelmét, de meg vagyok arról győződve, hogy a legtöbben nem is értik, akik tulajdonképpen otthon vannak. Úgy néha a szabadidőben elgondolkozunk, és ilyenkor úgy érezzük, hogy otthon vagyunk. Az elmúlt vasárnap szép tiszta idő volt, gondolatba mélyülve szemem a távoli falu lelőtt, csonkatornyú templomán állt meg. Egyszerre otthon vagyok, és látom az ünneplőbe öltözött, ismerős arcokat, amint sietve mennek az Isten házába. Órámra nézek. Tíz óra. Szinte hallom a harangszót és [...] katonasapkámat leveszem, imára kulcsolt kézzel én is elfoglalom helyemet a templomban. Közben közeli ágyúdörgés és csatazaj riasztfel álmodozásomból. Felugrok, és bajtársaimmal együtt elfoglalom azt a helyet, ahova az édes otthon állított bennünket. Felemelt fővel és büszkén harcolunk, mert bízunk az Istenben, és tudjuk, hogy el fog még jönni a szebb és boldogabb magyar jövendő. Kedves Plébános Úr! így élünk itt a szovjet paradicsomban, valahol keleten. Isten áldása legyen mindnyájunkon, itt és otthon is. Üdvözlöm a jó embereket, barátokat és a szüléimét is. Plébános úrnak és kedves szüleinek minden jót kíván egy honvéd: Sipos Béla szakaszvezető, levente oktató. ” Egy másik levél személyesebb, már-már békésnek, idillinek tűnő hétköznapi dolgokról, ugyanakkor a harctéri élet kegyetlen velejárójáról, a katonasorsról is tájékoztat bennünket. A frontra visszatérő Sipos Imre tüzér őrmester a következőket írja augusztus 7-én feleségének a Don menti arcvonalról:27 „Az életünk itt különben tűrhetően jó. Sokat napozom, már kezdek »néger« lenni. Egész nap papucsban és rövid alsóban járunk. A nap legizgalmasabb része az esti órák. Posta és cigi. Ez a kettő itt a minden. Egészségem is rendben van, a lábammal nincs semmi hiba. Tudok futni, de muszkát mégsem tudok fogni. Azok még jobban futnak. Ma volt nagyon szép tábori misénk, kb. tíz nappal ezelőtt is volt, és akkor gyóntam és áldoztam. Sokat imádkozom érted édes szívem, hogy adjon a jó Isten néked erőt, egészséget. Hidd el szívem, minden este imádkozom. Többször félbe kellett hagynom a levelemet, mindig jött valami sürgős elintéznivaló. Most este tíz óra van, mikor e sorokat írom, valahol messze orosz földön egy földalatti dekungban, kormos viharlámpa fényénél. Kint a ráták morgása és távoli bombák robbanása hallatszik. Majd pár percre csend a levegőben, és a »házam« előtti kis patak csörgedezése zengi egyhangú muzsikáját. Az időjárás nagyon kellemes, ez idáig nem volt nagyobb meleg 35- 37 °C- nál, de lassan hozzászokunk. Tisztálkodni rendesen lehet, mert víz és időnk is van bőven hozzá. Na25 SZABÓ 1995,310. 26 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1942, 2. 27 Sipos Imre 1942. augusztus 7-én kelt levele.
