Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)

Muzeológiai tanulmányok - Bekő Tamás: Zalatárnokiak a Donnál, 1942–1943

Zalatárnokiak a Donnál, 1942-1943 165 re voll. Ezt követően két hétig Oroszországban voltam kórházban. [...] Az én sebesülésem még csak Isten ál­dása a többi bajtárséhoz képest. Mert bizony számta­lan és számtalannak nincs se keze, se lába; számtalan süket, vak, néma, eszméletlen. Azonkívül nagyon-na- gyon sok bajtársról még a krónika sem ír, mert bizony csak jelek vannak, hogy itt is volt egy ember. ” Gombos József, a frontról hazatért katona, sok új­sággal szolgálhatott az itthon maradottaknak. Mivel a tyimi áttörés időszakában szünetelt a hírszolgálat, sokan hozzá fordultak, mint a háborút megjárt szem­tanúhoz, mit tud a fronton maradt tárnoki férfiakról. Az egyik ilyen érdeklődő levélre a következőket vá­laszolta: ,,Kedves Ilus, a vőlegényedről nem tudok bőven. Azonban a Novák Jenővel még a sebesülésem regge­lén is találkoztam, és érdeklődtem, hogy mi újság, mit tud a tárnokiakról. O a Jenővel egy században van, biztos, hogy újságolta volna, ha valami történik vele. Az áttöréstől, vagyis június 28-tól nem volt postafor­galom a frontról és viszont a frontra sem. Szóval az ő levelüket nem küldték három hétig haza, és nem is kaptak három hétig. Most már majd a közel jövő na­pokban biztos megérkeznek a levelek. Azonban, hogy ez idő alatt mi történhetett velük, azt csak a jó Isten tudja, de én azt hiszem, hogy már ők szerencsésebbek, mert mint én megsebesültem, állítólag másnap már a páncélos alakulataink is támadtak. [...] Kedves testvé­reim vigyázzatok, mert nem szabad ezt nyilvánosságra hozni, hogy mi történt a fronton. Azonkívül pedig, aki még kinn harcol, azoknak a hozzátartozója kétségbe is esne. Szóval ti tudjátok és más nem. ”21 Gombos József honvéd 1942. július 16-tól október 24-ig tartózkodott a szombathelyi hadikórházban, de a karja, a kezdeti szakszerű orvosi beavatkozás hiányában rosszul forrt össze, így többé nem kellett visszatérnie a frontra. Leszerelését követően 50%-os hadirokkanttá nyilvánították és a gnyilojei ütközetben való részvételéért megkapta a Tűzkereszt I. fokozatát, a koszorúval, kardokkal és egy sebesülési pánttal.22 Időközben a fronton harcoló katonáink, a menekülő ellenséget üldözve, tervszerűen folytatták előrenyo­mulásukat a Don irányában. A magyar részről sikeres tyimi áttörést követően, a város környékéről vissza­vonuló szovjet csapatok a Sztarij Oszkoltól délre még nyitva maradt résen igyekeztek kitérni a bekerítés elől. Az ellenséges utóvéd alakulatok köré vont gyűrű - az „oszkoli zsák” - végül július 3-án este, a német át­karoló hadműveletnek köszönhetően végleg bezárult, a magyar egységeket pedig másnap a Sztarij Oszkol környéki erdőkben körülzárt szovjet csapatrészek megsemmisítésére utasították.23 Az itt lezajlott harcok hevességét is jellemzi Sipos Béla 17. gyalogezredbeli aknavetős szakaszvezető visszaemlékezése:24 ,, Július elején a Sztarij Oszkol környéki né­met-orosz páncélos ütközetben minket is bevetettek. A két ellenséges harckocsi dandár két egymással szem­ben álló gerincről lőtte egymást, a gyalogság és mi aknavetősök pedig egész napra a két tűz közti völgy­katlanba szorultunk. Az óriási bombázás és a rette­netes harckocsitűz szinte megbénított bennünket. A halálfélelemtől és az iszonyatos hangzavartól sokan meg is zavarodtak. Később, amikor a csatazaj elült és megpróbáltuk rendezni a sorainkat, észrevettem, hogy egy ismerősnek tűnő katona fegyver nélkül, céltalanul botorkál a nyílt terepen. Ahogy közeledett az állásaink felé, rögtön ráismertem. A tárnoki Kanta Gyuri volt, aki a kanizsai gyalogsággal együtt jött ki a frontra. Mivel bevonulásunk óta nem találkoztunk, én örö­mömben elé futottam és hangosan üdvözöltem:- Szerbusz Gyuri, kedves barátom, de rég láttalak! Mi van veled, mit keresel itt? - kérdeztem viccesen, miközben a hátát veregettem. O azonban csak zavarodottan meredt a földre és érthetetlen zagyvaságokat mormolt magában. Való­színűleg a csata hevében sokkot kaphatott. Amikor is­mét megszólítottam, és megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, megsebesült-e és tudok-e valamiben segíteni, fel­emelte a fejét és üveges tekintettel rám nézett. A szeme könnyes volt és elcsukló, remegő hangon ezt mondta:- Édesanyám megígérte, hogy eljön. Nem jött el! Pedig megígérte! Csak ezt hajtogatta szegény gyerek. Egyfolytában csak ezt hajtogatta. Bizony ilyen szívszaggató eseteket is produkált a front. ” A 2. hadsereg alakulatai, a több hetes, rendkívül kimerítő és embert próbáló gyalogmenet után, július 7-től kezdve fokozatosan értek ki a Don folyóhoz, ahol rögtön parancsot kaptak a tartós védelmi állások ki­építésére. A magyar honvédekre a Don mintegy 200 km-es szakaszának védelme hárult. Ebből a III. had­testhez tartozó 9. könnyű hadosztálynak az arcvonal legészakibb részét - a Voronyezstől délre eső, Grem- jacsje, Rudkino és Alekszandrovka települések vona­21 Gombos József 1942. július végén kelt levelei. 22 MNLZMLANovai Járás Főszolgabírájának iratai. Közigazgatási iratok 1944. 23 SZABÓ 2001,99. 24 Sipos Béla 2000. november 18-i szóbeli közlése.

Next

/
Thumbnails
Contents