Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - T. Bíró Katalin: Későrézkori kőeszközök Nagykanizsa környékéről
108 T. Biró Katalin Abszolút mennyiségét (súlyát) tekintve természetesen a szerszámkövek nyersanyagául szolgáló homokkő, kvarcit és zöldpala nagyságrendekkel több, mint a kovaanyag. Érdekes a mecseki radiolarit (szerény és bizonytalan) előfordulása, valamint a jó minőségű távolsági nyersanyag, a pruti kova megjelenése. A távoli nyersanyag jelenléte könnyebben értelmezhető, ha tudjuk: a pruti (és volhíniai) kova a korai és középső rézkor uralkodó nyersanyagfajtája volt az Alföldön, megjelenésére a Dunántúlon a középső neo- litikum óta több példát is ismerünk. Ennek ellenére a későrézkorban nem feltételezhetünk közvetlen kapcsolatokat a Kárpátokon túli nyersanyagforrásokhoz: valószínűleg többszöri közvetítéssel jutott el a telep lakóihoz a nyersanyag. A csiszolt kőeszközök nyersanyaga, mint azt korábban megjegyeztük, részben Nyugat-Magyarország (Felsőcsatár) felé mutat, részben - és még nem kellően azonosítva - déli kapcsolatokat tételezhetünk fel. Valószínűleg ugyancsak déli kapcsolatokat jelez a lelőhelyen előforduló becsehelyi típusú tűzkő és a “cirmos” mintázatú szürke kova is. A kvarcitkavicsok valószínűleg helyi nyersanyagnak tekinthetők. Nem túl nagy távolságra a lelőhelytől, a Mura és a Dráva mentén ma is számos jelentős kavicsbánya működik. Sokkal nehezebb a homokkövek származási helyét behatárolni. Közismert, jó minőségű permi vörös homokkő előfordulások vannak a Balaton-felvidéken és a Mecsekben: a Nagykanizsa-Billa lelőhelyen található homokkövek azonban más jellegűek. A régi Zala vármegyéből Schafarzik Ferenc (1904) számos szóba jövő homokbányát említ,19 amelyek közül Alsó-Hahót, Alsó-Rajk, Dióskál, Szt-Liszló, Zala-Apáti “pontusi” (fiatal harmadkori) korú homokköveit a századfordulón biztosan bányászták. Természetesen nem tudhatjuk, hogy a későrézkorban pontosan ezeket a bányahelyeket ismerték-e, a lényeg azonban az, hogy a kőben szegény löszvidéken is volt elérhető közelségben felszíni homokkő előfordulás. Az “egyéb” nyersanyagok között a fehér tömött mészkő említhető, amelyet nem túl nagy távolságból (Mecsek, Villány, Keszthelyi-hegység) is beszerezhettek. A típus- és nyersanyag megoszlás összefüggéseit a 4. táblázat tartalmazza. Összefoglalás Nagykanizsa-Billa kőanyaga értékes adalék a magyarországi rézkori kőeszközök ismeretéhez. A megfigyelhető tendenciák: a pattintott kőanyag arányának fokozatos visszaszorulása, a pattintott kőeszközökön belül a penge-tradíció eltűnése, a szilánkon kialakított formák dominanciája. Érdekes a finom, gyakran bifaciális felszíni retus gyakori alkalmazása, ezzel párhuzamosan (összefüggésben?) a nyílhegyek abszolút dominanciája az eszköztípusokon belül. A legtöbb pattintott kőeszköz a Dunántúli-középhegységből (Szentgál környékéről) származik, kevés és bizonytalan mecseki, illetve déli eredetű nyersanyag mellett. Fontos adalék a távolsági kereskedelemhez a lelőhelyen talált pruti kova eszköz. A csiszolt kőeszközök hagyományos, hosszan élő formák, nyersanyaguk származási helye szerint részben Nyugat-Magyarország (Felsőcsatár) felé, részben valószínűleg dél felé mutatnak. A jellemző kavics és homokkő felhasználás valószínűleg helyinek tekinthető, a lelőhelytől maximum egy napi járóföldre levő nyersanyagforrásokra települt. 19 SCHAFARZIK 1904
