Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Tanulmányok Asbóth Sándorról - Várdy Béla: Asbóth Sándor az amerikai emigrációban a magyar szabadságharc és az amerikai polgárháború között
Asbóth Sándor az amerikai emigrációban 59 építési rajzoló, majd bányamérnökként ércbányákat tárt fel a Sziklás-hegységben. László Károllyal és Grechenek Györggyel vezette a New York állambeli Syracuse-i csatorna építését. Nevéhez fiiződik a New York-i Central Park kiépítése. Davis Baldwinnal megalapította az USA első nagyobb acélöntödéjét. Tanulmányi Társaságot létesített az aszfaltburkolás olcsóbb és tartósabb anyagokkal való helyettesítésének tanulmányozására. Első ízben alkalmazta New Yorkban járdaburkolásra a bituminaszfaltot”.'7 A fenti állítások egyik-másika azonban megkérdőjelezhető. Ezeknek az állításoknak egy része ugyanis - legalább is a fenti formában - nem egyezik az amerikai tudományos irodalomban található idevonatkozó adatokkal. Ott van például az aszfalt, illetve az aszfaltburkolás alkalmazásával kapcsolatos kitétel, mely több magyar szerző állításai alapján az 1850-es évek folyamán ment végbe. Ezzel szemben az Encyclopedia Britannica legújabb kiadásában ez áll: “A modern útburkolás megteremtésének lendülete az Egyesült Államokból ered... . Az első lépések az 1860-as években történtek, égy Edward de Smedt nevű belga emigráns munkássága következtében a New York-i Columbia Egyetemen. Az emigráns De Smedt első kísérleteit [a New York melletti] New Jersey államban kezdte el 1870-ben, és 1872-re már jó minőségű és maximumsűrűségű aszfaltot tudott készíteni. ”18 Az amerikai tudományos irodalom tehát semmit sem tud Asbóth Sándor ilyen jellegű korábbi munkásságáról, és az aszfalt kidolgozása és felhasználása történetét is másképp ismeri. Ez viszont annyit jelent, hogy Asbóthnak 1850- es évekbeli idevonatkozó munkássága vagy oly titokban történt, hogy arról az amerikai világ tudomást sem szerzett, vagy pedig egyszerű kitaláció - ami, sajnos, főleg abban az időben, igen gyakori volt az emigránsok soraiban. Ugyancsak figyelemreméltó az a tény, hogy az Enyclopaedia Britannicá-ban leírt idevonatkozó, aszfalt felhasználásával kapcsolatos események Asbóth Sándor életének azon periódusával esnek egybe, amikor ő már az Unió hadseregében, illetve argentin diplomáciai küldetésben volt. Sőt, egyes fejlemények már az 1868-ban bekövetkezett halála után történtek. Részben ugyanez vonatkozik arra az acélöntődével kapcsolatos állításra is, amit — egyes magyar források szerint - Asbóth “a világon egyedülálló vállakózásként ” állított felP Az Új Magyar Életrajzi Lexikon ezt úgy összegezi, hogy Asbóth “Davis Baldwinnal megalapította az USA első nagyobb acélöntödéjét ”.2(1 Egy másik összefoglaló magyar mű pedig azt állítja, hogy Asbóth “nevéhez fűződik az első nagyobb amerikai acélkohó felállítása ”.2' Erről az acélkohóról azonban az amerikai tudományos világ nem tud semmit. James W. Swank idevonatkozó History of the Manufacture of Iron in All Ages című munkájában például a következőket írja: “Amerikában az első olvasztó kohó használatát William Henry vezette be a New Jeresey-beli Oxford-acél- műveknél 1834-ben”.22 Ugyanezt állítja a világhálón található legújabb idevonatkozó cikk is, melynek egyik része így hangzik: “William Henry már 1838-ban kísérletezett antracittal fűtött acélöntődé felállításának a lehetőségével az [Észak-Kelet Pennsylvania-i] Lackawanna Völgyben található Roaring patak medrében. Alaposan megtanulva a vaskészítés folyamatát, Henry volt az első amerikai, aki sikeresen kísérletezett a vasérc robbantó kohó [hot blast] által történt olvasztásával a New Jersey állambeli Belvidere-féle Oxford-Kohóban. 1840- ben Henry megvett veje, Seldon T. Scranton, valamint George Scranton és Sanford Grant közreműködésével egy 503 holdas birtokot [ipari célokra], A robbanó kohó csak 1841 őszére készült el, de 1844-re már naponta öt- hét tonna nyersvasat termelt. A vállalat azonban egyhamar áttért a több hasznot hajtó vasúti sínek gyártására a vasútipar részére. 1847-ben a társaságnak már 800 alkalmazottja volt, köztük sok velszi, ír, és német emigráns ”.23 A fentiek alapján tehát az Asbóth Sándor által az 1850-es években felállíttott acélöntődé semmiképpen sem lehetett “a világon egyedülálló vállalkozás”, sem pedig az “USA első nagyobb acélöntödéje ”.24 Ha Asbóth valóban felállított egy ilyen acélöntődét, sajnos, arról az amerikai szakirodalom nem tud semmit. Ha volt is ilyen öntöde, az a világ számára nem létezik, így aztán Asbóth Sándor ezen tudományos eredménye csak a magyar sziveket dobogtatja meg. Sajnos, ugyanez vonatkozik a Tar Ferenc által említett Plymouth-emlékmű megtervezésére és kivitelezésére is,25 amit - Vadona János hibás értesülése szerint26 — közhitként szintén Asbóth Sándor tervezett volna meg. Ezt Vadona János egy A. C. Lowell nevű prominens bostoni polgárnak Asbóthoz intézett, 1854. december 22-i levelére alapozza, amely levélben a jeles Lowell család ezen tagja27 állítólag bíztatta volna Asbóth Sándort, hogy pályázza meg ennek a hatalmas emlékműnek a megtervezését. Idáig mindez teljesen elhihető, azonban egy pályázat benyújtása még nem jelenti a pályázat elfogadását. Igaz, hogy Vadona leírása alapján Tar Ferenc azt állítja, hogy “Asbóth terve bostoni barátján kívül mások tetszését is elnyerte. A bizottság az ő munkáját találta legjobbnak, annak ellenére, hogy költségvetése 25 ezerrel túlépte a 100 ezer dollárt”.2* Ez az állítás azonban valószínűtlen és bizonyíthatatlan. Semmi okunk sincs kételkedni abban, hogy Asbóth valóban megpályázta ennek az emlékműnek a megtervezését, mely az 1620-ban Angliából az amerikai kontinensen letelepedett pilgrimek emlékére készült. Azt azonban már megkérdőjelezhetjük, hogy Asbóth valóban megkapta-e ezt a feladatot. Ugyanis ennek a hatalmas, 81 láb (25 méter) magas gránit és bronz
